Szerintem az ott van mellette. Hát akkor Angelotól fogok bérelni, mert ketten egy robogót viszünk. Meg mintha más is írta volna korábban, hogy Angelonál ugyan azon áron jobbat kölcsönzöl.
Köszönöm a válaszokat!
Az Anna apartmanról tudna valaki valami konkrétumot írni? Pontosan melyik részen található? Sokat olvastam vissza talán erről nem találtam írást, vagy csak elkerülte a figyelmemet. Szuper a fórum, köszönet ezért az állandó hozzászólóknak!!!!
Mi egyszerűen teletankoltuk a mocit, első nap elmentünk Vourvuruba és a környékre, másnap pedig Sykhia, Toroni és Porto Carras érintésével elmentünk Neos Marmarasba. Hogy pontosan mennyi lehetett az út, azt már pontosan nem tudom, de most busszal voltunk azt egy óra alatt tettük meg. Robogóval meg meg álltunk, nézelődtünk, fényképezgettünk és még bementünk Porto Carrasban a borászati üzembe. Mindenesetre nagyon jól éreztük magunkat, a motorozás is klassz volt
Én beszéltem személyesen Attilával és Arnolddal is, a kalóztanya és a hajó üzemeltetőivel. Arnold azt mondta hogy ezen a héten megnyitnak és indul a hajókázás is. Szerintem Nektek már lesz esélyetek egy kis kalózkodásra
Jó utat és csodálatos nyaralást kívánok!
Én is kerestelek, járkáltam Sartin össze vissza még a buszoknál is, de valóban ilyenkor elég nagy felfordulás van. A kalóztanyánál volt két hölgy, nem tudom ők kik voltak, mert állítólag ők is fórumosok, de Attila nem tudta megmondani én meg vártam, hogy beszélhessek vele és nem nagyon emléxem a két hölgyre Mindenesetre jól sikerült a nyaralás, az idő ellenére is. Sok programot szerveztünk, ettünk-ittunk
Így van!Ugyan abban az utcában van ahol Sassos csak kicsit visszább a főút felé.Meg fogjátok találni.Igazábol azért jobbak az Angelo robogók mert mindenki Sassost favorizálja és Angelótol kevesebben visznek robogót ezáltal nincsenek annyira "lelakva"Meg nem mind1,hogy 3 napra kapok egy 80-as robogót annyiért mint Sassostól 2 napra egy 50 köbcentiset ami 2 személy alatt megmakkan az emelkedőkön.
Robogósoknak még annyit,hogy nagyon figyeljenek oda a bukósisakra!Tavaly sikerült 2-3 robogóst elcsípni a rend "éber" őreinek nem tudom,hogy mennyire büntettek de nem hiszem h a vacsorára félretett pénzt szívesen a rendőr zsebébe tenné bárki is.
A másik fontos!!!!!
Amit kapsz papírt arról,hogy robogót béreltél legyen nállad mert az egyben biztosítás is ha valamit csinálnál.Olyan mint egy kötelező bizti.
De figyelni kell arra is,hogy ez a "biztosítás" csak bizonyos távolságig érvényes. már nem emlékszem pontosan de majd utána érdeklődöm.Pl ha elrobogózol marmarasra ott már nem biztos h él a "biztosítás".Ha kárt okozol ki kell fizetned.
Aki a Narancspartra megy az gondoskodjon árnyékról a robogónak mert d.u. 2-3 felé kellemetlen rövid nadrágban ráülni! És vissza felé érdemes megállni a Görög "üvegtigrisben" egy üdítőre és nézelődni! Gyönyörű a látvány!
Közvetlenül az út szélén!Tutira meglátod!
A Sarti táblátol mérve 7 kilóméterre van a Narancsprat.Jobb oldalon lesznek az út szélén kukák és egy poros,homokos út vezet le a parthoz.Le lehet menni csak óvatosan mert robogóval könnyen el lehet zakózni azon a finom homokon.Egészen a partig le lehet menni ahol még van egy bár is meg napágyak.
Köszönöm ez most tuti nem hagyom ki
A robogót üresen adják és az első kútná ltankolnom kell vagy tele tank és úgy vissza ?
Bocsi hogy elárasztalak a kérdésekkel , de most rámtört az indulhatnék.
Éppen annyi benzin van benne ,hogy a kútig eljutsz vele.
És kb annyival szoktam vissza is vinni vagy még kevesebbel
Idén kihagyom a robogózást.Kocsira váltottam.Biztonságosabb és kényelmesebb vele a kirándulás.