Elsõ célpontunk a közeli Menetesz falu. A sziget állítólagos legszebb falva (Olymposz után). Valóban nagyon hangulatos és a hatalmas templomának teraszáról messze ellátni a szigeten szerte-szét. A mai az elsõ nap, amikor nincs felhõ az égen és pára sem a levegõben, vakítóan kék az ég, és nagyon jók a fotózási viszonyok. A sarki tavrnában idõs, jellegzetes helybéli férfiak gyülekeznek egy délelõtti kávére. A helyi szemételszállítás is a szemünk láttára zajlik: egy szemetes szamár formájában. Kicsivel a falu elõtt van egy nagy útkanyarban a temetõ, ami sok képeslapon szerepel a kápolnájával, mely kékkupolás és a temetõ kerítése is kékre van festve. Legalábbis a képeslapokon. Most viszont mindez piros. Nagyon érdekesnek tartom ezt, hiszena pigádiai temetõnél fordítva volt, a képeslapokon volt piros és most nálunk meg kék. Mintha hallottam volna már valamikor valamit arról, hogy ez valamilyen vallási megfontolásból ered. Mármint, hogy milyen színû a kupola, és arról is, hogy azt x évenként étfestik, ha a vallásban eljön valami fordulópont. Mindenesetre érdekes.
Aki errõl tud valamit, legyen olyan kedves és írja már meg nekem ide, hogy mivel is van összefüggésben ez a templomkupola-szín-dolog?!?!?!
Köszi Magdus!!! Még írnék, de ha bemásolgatom ide az egész élménybeszámolómat, akkor a végén,mire hazajön Jox, nem marad értelme, hogy betegye a beszámolók közé
Azért beírok még ide egy-kát rövidebb történetet.
Hazafelé venni akarok még zöldséget. Ez itt alapvetõ probléma. A fõutcában van hat zöldségárus, mindegyik roskadozik az árutól. De hogy minek rendelnek annyit, azt a fene se tudja. Minden árujuk fonnyadt, rohadófélben van. Nagyon nehéz a több láda paradicsom közt egyáltalán egy darab épségeset találni. És milyen pokoli drága minden! Amikor visszatért a Lane komp Krétáról (amivel mi Kásszoszra utaztunk), akkor hozták a teherautók a boltokba az új árut. Tehát Krétáról hozzák. Ez igencsak meglepett, mert azért az alapvetõ zöldségeket megtermelhetnénk simán a szigeten is. Ezután másnap az áruházak polcait is feltöltötték.
Mellettünk egy idõsebb házaspár fekszik, a férfi nagyon beszédes, rögtön szóba elegyednek M-el. Azt mesélik, hogy õk esténként elmennek taxival (Ammópiban csak apartmanok vannak, de semmi más) valamelyik hegyi faluba vacsorázni, ott ki lehet fogni jó hagyományos konyhát is és olcsóbb is. Erre felbuzdulva este mi is nekivágunk. Elõtte még betanulom az útikönyvbõl a három közeli hegyi falu legjobb éttermeinek nevét. Most már eszesebbek vagyunk, mint nappal, felöltözünk rendesen, széldzsekit is húzunk. Áperiben csak egy hamburgeres van. Itt kell egy kis kitérõt tegyek. A három egymás mellett fekvõ hegyi falu (pár házat leszámítva) kacsalábon forgó villákból áll, ugyanis ezekben a falvakban azok a kárpátosziak építkeznek, akik életük nagy részét Amerikában töltötték és csak nyugdíjas éveikben, akkor is csak nyárra, térnek ide vissza. Szóval ezért a hamburger is. Voládában van egy nagyon szimpi hely, amit már fotóztam is, meg a könyv szerint is híres-neves. Oda megyünk. Mikor belépünk, minden szem ránk szegezõdik. A belsõ terem tele van, egy köralakban rendezett asztalsor körül nagy család és barátaik mulatnak. Velük van a feledhetetlen nyenyere (hegedû és lant közötti átmenet), az egyik csak hózza a notát és megadja az elsõ mondatot, majd az egész társaság utána énekeli (inkább szavalja, ordítja: Élá. Élá….blábláblá). a pincérlány kitessékel minket a hátsó teraszra, mely egy termékeny, mély völgy fölé nyúl ki. Ott aztán tép a szél rendesen. Az útikönyv valami nyúlból készült sztifádóval csalogatott ide. A lány hozza az étlapot és elkezdi sorolni, hogy mi nincs, mivel hogy az ünneplõ társaság már majdnem mindent megevett. Amúgy is csak hamburger, gírosz, szuvlaki, szték vannak a kínálatban. Hát paff vagyok, nem így képzeltem a romantikus, és tradicionális falusi vacsorát. Most már ciki elmenni, de mégis máshol akarunk enni, így illembõl rendelünk 1-1 kólát és utána tovább állunk. Kólázás közben jól össze is fagyok. Amúgy meg iszonyatos hangulata van a vadászjelenetekkel megfestett belsõ térben dajdajozó társaságnak. Szívem szerint bemennék, és odaülnék hozzájuk, hadd lehessek már részese egy „bazi nagy görög bulinak”. Mia jut eszembe és elmesélem M-nek, hogy micsoda szerencséjük volt Miáéknak tavaly Thásszoszon, amikor a háziak lehívták õket az ünnepi vacsorára. A mázlisták. Azon jár az eszem, hogy milyen rejtekbõl tudnám a bulit lekamerázni. M. meg már nem normálisnak titulál ezzel az állandó paparazzi mániámmal. Irány a következõ falu, Óthosz. A robogó lámpája annyit ér, mint éjszakában a csillagos ég – jobban mondva annyit sem, mert elõzõ amúgy is megadatik. Kb. 10-zel tudunk haladni, mert az útból semmit sem látunk, a gyenge lámpa derékmagasságba világít és nem pedig az útra. Óthoszon átrobogva, szemrevételezzük a három egymás mellett álló vendéglõ falitáblájait. Nem kétséges, nagy esti élet van bennük. Hamburger, bifsteki, giros, sandwich….brrrr…elég ebbõl. Nahát ennyit az igazi falusi tradicionális kosztról. Mire le érünk a hegyrõl, ráfagyok a motorra. Nem vagyunk mérgesek, hanem inkább viccesnek fogjuk fel az egész szituációt. Már fél tíz van és korog a gyomrunk, megállunk a strandsétány éttermeinél. Négy van egymás mellett, mindennek megnézzük a listáját, ott akarok enni, ahol adnak egy tisztességes sztifádót.
Folytatom már kockásra (vagy csíkosra) ûltem a fenekem és bizseregnek az ujjperceim a sok írástól, de be kell fejeznem még holnap, addig nem nyugszom. Ez egy tudat alatti muszáj.
Nem buzuki, azt ismerem ez olyan, mint a hegedû, de kicsit öblösebb teste van,mint egy félbevágott lopótöknek és iszonyatosan idegesítõ, vékony, vinnyogó, cincogó hangot ad. Köszönöm a linket, nem volt még alkalmam megnézni a beírásokat (már nem is fogom, mert túl sok volt, amíg nem voltam itt). A képen látható hangszerek közül egyik sem az.
Továbbra is vérom az infót, ha valaki tud valamit a templomkupolás festérétõl....
Szia h.apci!
Kicsit utánanéztem. Ez a hangszer csak Karpathoson létezik és a Lyra nevõ hangszernek egyik helybéli változata. Hegedûhöz hasonlatos, de a térdre támasszák, aikor játszanak rajta. Általában csoportokban találkoznak az emberek, egyik játszik ezen a lyrán és elõénekel egy stófát, majd a többiek utánaénekelik. A szöveg általában az élet dolgairól szól, sokszor imprivizált. Sokszor társítják a hangszert egy Tsambouna nevû, a skótdudához haonló hangszerrel.
Én nem vagyok lusta h.apci, nehogy azt hidd, csak baromira kevés idõm van most keresgéléssel foglalkozni. Ha nem talál valaki valamit a kupolákról, majd keresek én is, de pillanatnyilag most könnyebb lenne, ha valaki ezt hipp-hopp fejbõl fújná
Merõ kíváncsiságból keresgéltem... 
