Hazafelé venni akarok még zöldséget. Ez itt alapvetõ probléma. A fõutcában van hat zöldségárus, mindegyik roskadozik az árutól. De hogy minek rendelnek annyit, azt a fene se tudja. Minden árujuk fonnyadt, rohadófélben van. Nagyon nehéz a több láda paradicsom közt egyáltalán egy darab épségeset találni. És milyen pokoli drága minden! Amikor visszatért a Lane komp Krétáról (amivel mi Kásszoszra utaztunk), akkor hozták a teherautók a boltokba az új árut. Tehát Krétáról hozzák. Ez igencsak meglepett, mert azért az alapvetõ zöldségeket megtermelhetnénk simán a szigeten is. Ezután másnap az áruházak polcait is feltöltötték.
Köszi Magdus!!! Még írnék, de ha bemásolgatom ide az egész élménybeszámolómat, akkor a végén,mire hazajön Jox, nem marad értelme, hogy betegye a beszámolók közé
Azért beírok még ide egy-kát rövidebb történetet.
Elsõ célpontunk a közeli Menetesz falu. A sziget állítólagos legszebb falva (Olymposz után). Valóban nagyon hangulatos és a hatalmas templomának teraszáról messze ellátni a szigeten szerte-szét. A mai az elsõ nap, amikor nincs felhõ az égen és pára sem a levegõben, vakítóan kék az ég, és nagyon jók a fotózási viszonyok. A sarki tavrnában idõs, jellegzetes helybéli férfiak gyülekeznek egy délelõtti kávére. A helyi szemételszállítás is a szemünk láttára zajlik: egy szemetes szamár formájában. Kicsivel a falu elõtt van egy nagy útkanyarban a temetõ, ami sok képeslapon szerepel a kápolnájával, mely kékkupolás és a temetõ kerítése is kékre van festve. Legalábbis a képeslapokon. Most viszont mindez piros. Nagyon érdekesnek tartom ezt, hiszena pigádiai temetõnél fordítva volt, a képeslapokon volt piros és most nálunk meg kék. Mintha hallottam volna már valamikor valamit arról, hogy ez valamilyen vallási megfontolásból ered. Mármint, hogy milyen színû a kupola, és arról is, hogy azt x évenként étfestik, ha a vallásban eljön valami fordulópont. Mindenesetre érdekes.
Aki errõl tud valamit, legyen olyan kedves és írja már meg nekem ide, hogy mivel is van összefüggésben ez a templomkupola-szín-dolog?!?!?!
Lassan van egy olyan érzésem, hogy "A csak ülök és mesélek" c. mûsor szereplõje vagyok remélem olvassa is valaki a zagyvaságaimat.
Este az elõzõleg a kikötõben kiszemelt halas vendéglõbe megyünk vacsorázni. A felszolgálónõ olyan fapofa, érdektelen, hogy az szinte már idegesítõ. Ráadásul úgy megy oda a szomszéd asztalhoz az étlapot kivinni, hogy egy kenyércsücsköt rágcsál, egyik kezében a háta mögé rejti és teli pofával beszél. Én ilyet még nem láttam! Az étlapon ismét (mint más más esetben is) sokkal kevesebb étel szerepel, mint a kinti hirdetõtáblán. Van amelyiket egyszerûen csak áthúzták. Már egy hete vagyunk itt és minden nap azt tervezem, hogy stifadót fogok enni, de eddig sehol sem volt. Szóval kiválasztom az étlapról a gavroszt. Számoszon, ha ezt rendeltem, kaptam egy nagy adag (kb. 10-12 db) panírozott apróhalat sültkrumplival. M. valami érdekes nevû halat választ. Elõételt is rendelünk: szágánákit. Ez otthon, a helybéli görög étteremben egy paradicsomos fokhagymás mártásban, agyagedényben sütött apró garnélarákos étel a tetején feta sajttal.
Sokára hozzák ki az ételt. Szágánáki – teszi elénk a nõ ez egyetlen szelet rántott emmentáli sajtot. Én ezt nem értem, de lassan komolyan elmegy a kedvem minden ételtõl itt, mert sosem kapom azt, amit szeretnék. Ja és csak most jut eszembe, hogy ha Kárpátoszon Spritot rendeltek, akkor elõbb nézzetek jól körül, hogy a többi asztalon original dobozos üdítõ van-e, vagy kis zöldüveges. Utóbbi ugyanis (mint ahogy az elsõ vacsoránknál kiderült) kárpátoszi saját gyártmány és a citromos Prill mosogatószerhez hasonló íze van.! Megesszük a rántott sajtot, majd jön a fõ fogás. 8 darab kis halat kapok egy tálon minden köret nélkül, M. pedig kb. 8 szál sültkrumplit és egy szelet halat, amin egy csomó zsíros mócsing van és maga a hal nyers (mondjuk szereti a sushit, de ez még sushizabálóknak is sok). Én rendelek még egy sültkrumplit magamnak külön. Mire azt kihozzák, addigra a többit már megesszük. Szóval a desszertem a krumpli. Totál éhesek maradunk. De kárpótlásunkra hoznak egy házirakit, ahhoz bezzeg már mosolyog a fapofa nõ. Azzal viszont én nem lakom jól. 25 Eurót fizetünk! Csalódottságunkat ki sem tudom fejezni, ráadásul becsapottnak érezzük magunkat és egyre jobban az az érzésünk, hogy itt szivatják a turistákat, utána meg jól a markukba röhögnek. Ennyi pénzért éhesen jövünk el- ez nem normális. Otthon mindig 2 embernek való adag van egy tálon, sosem tudom mind megenni. És még olcsóbb is sokkal!
Ma véletlenül rátalálunk a tegnap meg nem talált reptér mögötti eldugott útra. Ez a le- és felszálló pályával párhuzamosan halad a kerítés mellett, majd egy homokkõ fennsíkon kanyarog és ezernyi leágazással vezet különbözõ álomstrandokhoz. Megnézünk hármat, majd megpillantjuk álmaink öblét. A strand mélyen az õt átölelõ homokkõszirtek védelmében bújuk meg. Homokos, aprókavicsos, a környezõ sziklafalakban, kapukat mosott az idõ, a víz kristálytiszta és az egész strandon csak két pár van. Ezt válaszjuk. Lemegyünk a homokkõfal tövébe, ahol a víz kisebb barlangokat vájt ki. Mivel M. mindig az árnyékot keresi, betelepszünk egy ilyen mélyedésbe, mint valami õsemberek. A fejünk felett boltosulú homokkõfalat teljes egészében több százezernyi õskori kagylólerakódások díszítik. Egyedi az egész. A víz kb. 3 méterre kezdõdik tûlünk. Meztelenre vetkõzünk (mint ahogy ezt a másik két pár is teszi) és messzire beúszunk a sziklák közé, átúszunk két sziklakapu alatt, látunk érdekes halakat, egy murénát (vagy kígyót?) is, ami kb. egy méter hosszú lehet, muréna feje van és fekete testén sárga foltok láthatók. Na ennek nem szívesen megyünk a közelébe. Egy szûk lukon is átúszunk, itt hozzáérünk a sziklafalhoz, helyesebben az azt borító apró levelû, nyálkás növényzetet. Mikor átérünk leér a lábam, megállok a búvárszemüveget levenni és észreveszem, hogy tele van a tenyerem azzal a kis növénnyel. Ledörzsölöm, de tapad, mint a bogáncs, és valahogy, vételtelnül egy mozdulattal az arcomba kenem. Érdekes, hogy a kezemet nem csípte, de az arcomat igen. Három csípés ért, egyik a felsõajkamat. Olyan érzés, mint a csaláncsípés. Az ajkam pillanatok alatt gumicsónakká duzzad, majd a fél arcom lezsibbad, pontosan úgy, mint a fogorvosnál, egy nagy adag Lidocain injekció után. Míg a bajommal vagyok elfoglalva, M. a térdét mutogatja. A lukon való átúszáskor az egész térdét érintette az a növény és máris ezernyi piros pont dagad rajta, míg az egész térde egy vörös labdává nem nõ. Nagy ég, csíp a sérülés, de engem inkább a fél arcom zsibbadása izgat. Próbálunk nem foglalkozni az egésszel és élvezni a csodálatos ittlétet. Idõvel sikerül is nem a zsibbadásra gondolni. Élvezzük a mezítelenséget, a nap símogató sugatait, a szellõt, a testünk minden zugát megírintõ, gyógyhatású tengervizet. Maradnánk itt sokáig, de elfogy az innivalónk és az autót is vissza kell vinni 7 órára....
Olymposzból leatózunk egy szép völgyön át Diafániba, ami az elõbbi kikötõje. Itt bezzeg megépítették az aszfaltutat, hiszen a helyieknek is sokat kell lejárniuk a kikötõbe. Diafáni egyszerû, jellegtelen tengerparti település. Körbesétáljuk és indulunk visszafelé, útközben úgy döntünk, ha már van a dzsipünk, letérünk Awlóna felé. Ez egy kis település egy elhagyatott, nehezen megközelíthetõ völgyben. Az földút minõsége pozitívan segédkezik a nagy adag ebéd felturmixolásában és megemésztésében. A tágas völgyben kõfalakkal elválasztott telkek vannak. A legtöbbjükön csak kiégett fû látható. A könyv is írta, hogy ide csak télen térnek vissza a falu lakói, nyáron elmennek máshova dolgozni. A pár földön, ahol még zöldséget mûvelnek, idõs házaspárok hajlonganak. Mindenki úgy megnéz minket, mintha az ûrbõl jöttünk volna. Egyszer egy feketébe öltözött idõs asszony jön velünk szembe, már éppen zoomolok rá a poros szélvédõn keresztül, amikor máris mellette haladunk el, és nagy fogatlan vigyorral üdvözöl minket. Nem sikerült lekapnom. Rögtön utána meglátok egy népviseletes nénit, aki partfissal veri le a szõlejét a terasza feletti lugasról. Amint ágaskodik, kikandikál köténye alól, a szoknyájára csatolt mobiltelefon. Ez lenne aztána legjobb paparazzi fotóm, de ez sem sikerül. A „Handy-nagyit“ azóta is emlegetjük. Pár perc múlva már fordulunk is vissza az úttalan úton. Egyszercsak látjuk, hogy a fogatlan, fekete ruhás mami egy pick up-on ül hátul és lógatja a lábát. Hurrá, most aztán lefotózom! Mikor meglát minket, elkezd integetni és kézzel-lábbal mutogat, hogy õ leugrik a pick-upról és beül hozzánk. Erre ráizgulok, hiszen így már tutira lesz fénykép! Megállunk, lepattan, kitessékel engem az autóból, és bemászik hátulra. Kérdem: Olymposz? Nem. Mondja: Diafani. Mivel éppen onnan jövünk, nincs kedvünk még egy kört odamenni. A mami a hátunk mögött megállás nélkül karattyol nekünk valamit görögül, néha átvált angolra. Csúcsfazon! Egyszercsak mutogat, hgy álljunk meg, ki akar szállni. Elrohan a dzsiptõl úgy 20 méterre egy kerítéshez és leakaszt egy nejlonzacskót, majd ismét beszáll és elmagyarázza angolul, hogy a zacskóban egy cipõ van. Mikor elérjük a keresztezõdést, szól, hogy tegyük ki, majd stoppol másik autót. Kitesszük, megkérdem a nevét: Eleni. A miénket hallva újabb mese jön görögül, az õ férje is Michaelis (volt) – ennyit még meg is értünk. Megkérem, hogy csináljunk egy közös fotót. Azt mondja, nem lehet, mert nincs rajta rendes cipõ, csak egy vajszínû, szakadt tornacipõ. Tovább kérlelem. Rááll, leveszi a fejkendõjét, megigazítja a haját, felteszi a kendõt újra rendesen, majd batyujával megpróbálja eltakarni a tornacipõjét és mondogatja, hogy nem „nice enough“, ahogy kinéz. Totál megszeretem a mamit egy pillanat alatt. Kár, hogy ilyen hamar kiszáll.
