A helyes táplálkozás a hosszú élet titka! Az olívaolaj alapvetõ szerepet játszik a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozásban.
Bizonyított tény, hogy a földközi-tengeri országokban azért magasabb az átlagéletkor, mint Észak-Európában vagy az Egyesült Államokban, ahol az állati zsírok fogyasztása dominál, mert ott szinte kizárólag csak olívaolajjal fõznek.
A legújabb vizsgálatok eredményei szerint az olívaolaj egyéb - telített zsírokban gazdag - zsírokat helyettesítve, számos egészségkárosító tényezõt kiküszöböl.
Az olívaolaj telítetlen zsírsavai megakadályozzák a zsírok lerakódását az erekben, erõsítik az izomsejteket és megvédik az érrendszert a meszesedéstõl, A táplálkozáskutató szakemberek egyértelmûen megállapították, hogy az olívaolaj fogyasztása kifejezetten elõnyös az emberi szervezetre, ha legalább napi négy kanállal fogyasztanak belõle.
Igen az alacsony zsirsav tartalma miatt, olyan értékes a számunkra. Talán a nehezen ellõállítható mennyiség miatt olyan drága, de hosszú távon az egészségünk megõrzése szempontjából pedig megéri. Ezért is írtam le az osztályozását, és pár evõkanál napjába már jó.
A feta eredetileg görög juhsajt, a görög vidék kedvelt és köznapi étele, amit majdnem minden étkezésnél a fõételek mellé kísérõül fogyasztanak. Magyar szájíznek jobban megfelel más ételben való felhasználása és nem meleg, fõtt étel kísérõjeként. Nagyon finom kisütve is, melynek egyik formája a következõ.
Elkészítés:
Vágjuk ujjnyi vastag szeletekre a nem túl puha feta sajtot. Szerintem erre nagyon megfelelõ most a Tescoban kapható, fehér csomagolásu, görög feta sajt. Vágjunk alufóliából megfelelõ nagyságu lapokat amikbe belecsomagolhatjuk a sajtszeleteket. Ezután a fetaszeletek mindkét oldalára csorgassunk olívaolajat, borsozzuk, szórjuk meg oreganóval és kevés piros csemegepaprikával, vagy ha nincs otthon oreganónk, szórjuk meg görög fûszerkeverékkel. Tegyünk minden szeletre karikára vágott vöröshagymát, majd csomagoljuk be egyenként a szeleteket az alufólia lapokba és tegyük forró sütõbe.
Körülbelül 15 perc múlva kinyithatjuk az alufólia lapok tetejét és még addig hagyjuk amíg kissé a sajt teteje megpirul.
Friss barna kenyérrel, görög salátával és olívabogyóval tálaljuk.
Kraszi- bor: Számtalan fajta kapható. Valamennyi kiváló és jó minõségû. Görögországban szentségtörés lenne rossz bort forgalomba hozni, ráadásul nagyon szigorú törvény írja elõ a termés és palackozás szabályait. A görögök legnépszerûbb bora a Retszina. Ezt a fehér bort gyantával érlelik, egyszer érdemes megkóstolni, de az embernek örökre elmegy a kedve tõle.
Kiváló fehér / aszpro/ és vörös /kokkino/ boraik vannak. A fehér borok közül a Santa Helena és az édesebb Pallíni, a vörösborok sokasága között a Santa Laura, a száraz Athos és Minos, az édes Bacchus a népszerû. A híres Boutari és Tsantsali márka legjobbjai a Santoríni, a Naussa és Boutari Rosé.
Görögország jelentõs kecsketenyésztéssel foglalkozó ország.
Az ókor óta ismeretes, hogy az anyatej pótlására a kecsketej a legalkalmasabb , mivel összetétele a legjobban hasonlít az anyatejhez / Zeusz is kecsketejen nõtt fel/.
A kecsketejet a tehéntejre allergiások is fogyaszthatják, mert a kecsketejbõl hiányzik a tejallergiát kiváltó fehérje komponens.
Rebeka | #3262 | 2005-11-21 15:16:16 | Görög borok
Már az ókorban is tudták, hogy bor nélkül a világ szürke és unalmasabb: bor kell a szerelmhez és a szerelmi csalódás elviseléséhez, a baráti beszélgetésekhez, bor mellett döntöttek háborúról és békérõl, és bort ittak tiszteletre méltó õseink akkor is, ha semmi különös okuk nem volt rá. Éppúgy mint mi, a késõi leszármazottak...
Az ókori Görögországban evés közben igen mértékletesen ittak, reggeli után viszont szívesen fölhajtottak egy pohárral, hasonlóan ahhoz, ahogy manapság sokan egy csésze feketekávét isznak. Estefelé a régi hellének külön összejöveteleket rendeztek, melyek fõ napirendi pontja az ivászat volt. Ezeket a találkozókat szümpozion néven illették. E szó manapság tudós tanácskozásokat juttat eszünkbe, eredeti - és sokkal léderebb jelentése - eltûnt.
A szümpozion nem helyettesíthetõ sem az ivászattal, sem az angol party szóval. Az ókori görögöknél ugyanis meghatározott szabályok szerint végbemenõ ceremóniáról volt szó. Ha fõétkezésük, a vacsora ünnepi körülmények között, vagy baráti összejövetel keretében zajlott, akkor gyakran került sor erre a bizonyos szümpoziumra. Két külön részbõl állott az összejövetel. Az elsõ részben a vendégek inkább csak ettek, a másodikban viszont a kupákat emelgették. Eközben szárított gyümölcsöt - mandulát, szõlõt - rágcsáltak.
A görög borok között a szigeteken termõ fajták a leghíresebbek: a leszboszi, a taszoszi, a kioszi. A Kiosz szigetén termõ bort tengervízzel keverték. A görög szigeteken ez meglehetõsen elterjedt gyakorlat volt, így valószínûleg jobban bírták a borok a hosszú utazást, mivel a legjobb görög borok távoli vidékekre is eljutottak. Egyes források szerint a tengervízzel való hígítás jót tesz a bornak, mások szerint viszont csak hitvány fajtákat szabad így kezelni.
Számunkra a bor értéke eredetiségében, egyéni specialitásában rejlik, míg eleink számára inkább a különbözõ italok alapanyaga volt, amelybe vizet (néha sós vizet), gyantát és illatosítószereket adagoltak. A borok virágokkal való illatosítása az ókori borászat fontos ágazata volt, olyannyira, hogy a görög nyelvben külön szó jelölte a virágillatú bort; voltak rózsával, violával illatosított borok is. Plinius szerint az aromás borokat majdnem úgy készítik, mint az illatszereket. Elõször mirhát adnak hozzá, majd nádrust, nádszálakat és apró kátránygolyócskákat szórnak a mustba vagy az édes borba. Egyéb illatosító szerek: fehér üröm, sáfrány, levendula.
A nõknek általában tilos volt bort fogyasztaniuk. Az ókori szerzõk az i. e. II. századból idéznek olyan eseteket, mikor a férj megölte feleségét, csak azért, mert az titokban lelopódzott a borospincébe. A késõbbiekben enyhült ez a kegyetlen gyakorlat. A szümpozionhoz hasonló rendezvényeken a nõk sohasem vehettek részt. Az ókori hellén társadalom teljes egészében a férfiak mûve volt, és kizárólag férfiak számára.
Görögországban a boroknak mintegy 3000 éves múltjuk van. A fõ bortermelõ vidékek a Peloponnészosz-félsziget, Macedónia, és Attika, de Krétán, Kefalónián , Pároszon, Számoszon és Szantorinin is jó borokat készítenek.
Veszek hatos csomag kész pitát (nagyáruházak) és saját ízlésünkszerint töltjük tele sok zöldséggel és tzatzikival. Az összes ismerõsünk imádja és amúgy nagyon jó ötlet, ha vendégek jönnek.
Andi[/quote]
Szia Andi!
Irtad, hogy nagyáruházakban lehet kapni hatos csomag pitát, és azt szeretném megkérdezni, hogy hol??
Mert én jártam Tesco Auchan, Cora, Metro, de sehol nem találtam, igaz, én a kenyér osztályon, és a tortilla körül kerestem.
Légy szíves írd meg nekem, hogy hol szerzed be.
Én a Metroban vettem anno. De ha jól emlékszem, akkor a Tescoban is van, azon a soron, ahol ilyen külföldi különlegességek vannak, mint bambuszrügy, szójaszósz, meg tortilla. A Metro az biztos, de ez már vagy 4 éve volt. Azóta nem vettem otthon pitát (most Németországban élek és itt minden boltban lehet kapni) - ha akarod - és el tudom juttani hozzád - akkor viszek neked legközelebb haza. Ha godolod írj e-mailt (a tagjegyzékben benne van az e-mail címem).
Köszi a segítséget, ha nem kapok máshol, akkor majd írok, majd jobban szét nézek.
Az az igazság, hogy néha sütök, csak olyan jó lenne ha spontán ezt kivánjuk meg, mármint a gyrost akkor így is enni, nem csak sült krumplival.
Az ókori görögök elõszeretettel tárolták az elkészített borokat agyaghordókban. Mivel az amfórák anyaga a nedvességet könnyen magába szívta, ezért gyantával kenték be az edények belsejét. Az ártalmatlannak szánt kenõanyag aztán kissé megváltoztatta a bor eredeti ízét. Ennek a véletlennek aztán nem csak az lett köszönhetõ, hogy az így „kezelt” bor hosszabb ideig eltarthatóvá vált, hanem egy különleges, összetéveszthetetlenül zamatos ízhatás jött létre, amely számos hívet szerzett a bornak. Így késõbb már tudatosan ajánlották is a borkészítõknek a gyantázott hordó használatát, amely csak késõbb, a római birodalom uralma alatt ment ki a divatból, amikor is a könnyebb fahordók kerültek használatba. A bizánci befolyás alatt élõ területeken azonban fennmaradt a gyantával készített bor fogyasztása. A retsina néven ismertté vált bor azután a turizmus rohamos fejlõdésével átlépte Görögország határait, és nemzeti védjegyként hirdeti a görög szõlõ dicséretét. Mai, modern formája háromféle szõlõ keverékébõl készül, ciprusfából épített hordókban, hektoliterenkén maximum egy kilogramm fenyõgyanta kis darabokban történõ hozzáadásával, s ezeket a darabokat csak az érési folyamat végén szûrik le belõle. A jellegzetes sárga címkével jelzett retsina minõségére ma már külön bizottság ügyel, s folyamatosan ellenõrzik a borban lévõ gyantatartalom optimális mennyiségét is.
Nemigen múlhat el nap Görögországban, hogy valamilyen formában egy darab fetasajt asztalra ne kerülne, mivel a juhtejbõl készült sajt az alapvetõ élelmiszerek közé tartozik. Egy átlagos görög család évente kb. 100 kg fetasajtot fogyaszt. Ennek megfelelõen igen sok kisebb és nagyobb üzem, sõt ún. háztáji gazdaság foglalkozik a hófehér finomság elõállításával. Természetesen a fetasajt íze is régiónként némiképp változó, és persze minden termelõ a magáéra esküszik, és büszke törzsvevõire, akik kizárólag tõle viszik a finom juhsajtot. A „féta” név egyébként maga szeletet vagy darabot jelent, és igazából a sajt adagolási módjára utal, mint magára a sajt állagára. A juhsajtot egyébként tradicionálisan fahordókban készítik, amelyek híresek arról, hogy tartalmukat sokáig frissen tartják. Természetesen ehhez a nagy mennyiségû só is hozzásegíti az erjedni eltett tejet, amelynek sajttá történõ érleléséhez minimum 60 nap szükséges. Vállalkozó szellemû háziasszonyok otthon is nekilátnak olykor fetasajt készítésének, az eredmény lenyûgözõ, ámde kétségtelenül macerás. A fetát grillezve, krémtölteléknek elkészítve, pitében sütve, illetve természetesen salátára tördelve egyaránt szívesen fogyasztják.
Több, mint konyak, szinte már legenda. 1880-ban telepedett le Pireusban Spyros Metaxá, majd hamarosan hatalmas szõlõhegyek birtokosa lett. A különbözõ, ott termett borokat mesterien kombinálta, és egy tradicionális lepárlási eljárással desztillálta elsõ konyakját. 1888-ban ennek a híres borpárlatnak gyártására létrehozta saját üzemét, amely családnevét viselte. Elsõ fogyasztói között görög fõnemesek voltak, és hamar megkedvelték az italt Szerbia, Oroszország és Etiópia uralkodói is. A Metaxát a mai napig az alapító Spyros Metaxá hagyományos módszere alapján készítik. Alapjául három szõlõfajta szolgál, úgy, mint a Savatiano, a Sultanina és a Korinthiaki. Ezekbõl speciális lepárlással 82-86 fokos borpárlatot készítenek, amelyet aztán éveket keresztül tölgyfahordókban érlelnek tovább. Ezekben alakul ki a Metaxá aranyló színe és jellegzetes lágy íze. Ami ezután történik a Metaxával, azóta is titok, annyit tudunk legfeljebb, hogy rózsaszirmoktól kezdve számos gyógynövény koncentrátumán keresztül vezet az út a végeredményig. A titkos módszer után a párlatot érett limnosi vagy samosi muskotályborral keverik és még egy idõre visszakerülnek a tölgyfahordókba, mindaddig amíg a mesterek által kívánatosnak tartott minõséget és bukét el nem érik.
........ 
..........
.......
