Skiathos-ra két utazási irodát találtam, az egyik a Medici Travel, a másik az Oliva Travel.
A Medici honlapján pedig ez a leírás van a szigeetről:
Skiathoson nem találja meg a hagyományos görög kis falvakat – itt nem léteznek. A helyi lakosok a fővárosban laknak – Skiathosban, mely nyáron zajos turistaközponttá változik. Skiathos kikötőjét két részre választó kis félszigeten, az ún. Bourtzi–n valamikor erőd állt, ma kulturális központ. Skiathos-tól a főút a tengerpartig, kb. 15 km-re, egészen délre húzódik a kis öblök, partok által körülvett nevezetes Kukunaries part felé. Könnyen elérhetik saját közlekedési jármű nélkül is, hiszen autóbusszal (50 megállón át), a tengerpart mellett odajutnak, miközben megcsodálhatják a sziget gyönyörű helyeit, mint pl.: Megali Ammos, Vassilias, Achliades, Tzaneria, Kanapitsa, Kalamaki, Agia Paraskevi, Platanias, Troulos, stb. A sziget nyugati részén is találhatnak csábító helyeket – Banana Beach, Aghia Eleni (nudista strand, ahová el lehet jutni gyalog, autóval vagy a fővárosból naponta induló csónakkal is.) A csónak szintén jó választás, főleg mikor a sziget északi, durvább, sziklásabb részeire akarnak eljutni, mint például: Xámeno, Megalos Yialos vagy a leghíresebb skiathosi tengerpart – Lalaria-ra, ahonnan gyönyörű a kilátás. a környékre.
Remélem, sikerül jó nyaralást szervezni.
Üdv
Bottakati
Köszönöm, már közben böngésztem a beszámolókból is, képekből is, igazából utazási irodát nem találok aki szállás ügyben tud segíteni, és árban is elérhető....
Az Aeolus utazási iroda Szlovák, de Magyarországon is van irodája. (Bp. VII. Rákóczi út 10.)
Sok fotót találsz itt a hellasz.hu-n a "Fotóalbum" rovatban a szigetről. Így tudod megkeresni őket: Tulajdonos: bofefe, Kiscsillag, Anita 28, barbaraszeghy, christine, ratio, babi15, keke
Amennyiben visszaolvasol itt a topicban találsz infókat.
Nézd meg ezt a honlapot is. Angol nyelvű, de itt is vannak szép fotók.
http://www.skiathosinfo.com/
Köszi szépen az infót, de ez akkor itthoni iroda vagy hol van? Mást nem tud még valaki ami tuti megbízható? Egyet még találtam az anett irodát csak hát nem ismerem őket...... Esetleg bővebben írnál még nekem erről a kis szigetről? Vagy képek nincsenek a bírtokodban??
Gyönyörű sziget Skiathos! Az Aeolus utazási irodának van oda útja, de csak szállodák (ha jól emlékszem). Megjelent már a prospektusuk árakkal. A neten sajnos még nincsenek fenn az idei desztinációk magyarul csak a szlovák honlapon.
De jó hogy van aki ismeri ezt a kis szigete!!!! az idén szeretnénk eljutni Skiathosra, de nem tudunk róla semmit.
Ismertek utazási irodát aki tud oda szállás??
Ha valki tud segíteni hálás lennék!!!