Katerini közvetlen közelében Parálián a GRANDTOURS-nál nagy valószínüséggel tudnak majd adni tranzit szállást. De ezt csak az utazást megelőző napokban fogják tudni megmondani, hogy lehetséges-e. Ha van üres apartmanjuk, akkor 1 napra is kiadják.
Lefelé Methoniban aludtunk aaz Agianis kemping hoteljében, 3 ágyas szoba (4-en, a kicsinek volt utazóágya) 45 euróért. Alkudni nem is próbáltam, mert az egyik kölkecünk nagyon lázas volt, nagyon kellett. Tényleg tiszta, rendes szoba volt, tévével, légkondival felár nélkül. Éttermet nem próbáltuk, de szimpi volt, és üzemelt a bár, nyitva volt egy kis mini market.
Visszafelé Stilida mellett (Volos alatt), a Camping Interstationban http://www.tggr.com/interstation/ 50 euróért, bungalóban, ami szép kis kőház, tiszta, nappali (két kanapéval, az egyik kihúzható), külön háló, konyha hűtővel, sütővel, fürdő, tévé, légkondi, terasz, de hozzá kell tennem, hogy a konyhában semmi nincs, se edény, se pohár, se evőeszköz, semmi, nulla. Mondjuk nekünk nem is kellett, tranzitnak így is jó, amire szükségünk volt, az volt nálunk. A kempingben van mini market, bár, játszótér, saját beach. A bejárat közvetlenül az út (utópálya) mellett van.
A segítségetekre lenne szükségem. Tranzitszállás ötleteket keresek Katerini környékén aug.10-re 45-50 Euroig (2 főre). Toloba megyünk, de szeretnénk pihenni kicsit.
Ez megnyugtató, vagyis csak nekem az . A szálláskiadóknak már valszeg nem annyira.
Minden elismerésem a ti szállásadótoknak, jó érzés lehet! Bírom az ilyeneket, és legnagyobb arányban Görögországban fordul elő ilyesmi (Kicsit off, de tavaly mi is ilyen helyen laktunk, mire megérkeztünk, víz behűtve a hűtőben, friss süti, bor, poharak az asztalon, paradicsom a kertből, babaágy a kis póknak babaágyneművel, puha kistakaróval, szóval meg is hatódtam ).
Én úgy vettem észre hogy nagyon meg van csappanva az idegenforgalom úgy hogy találni fogtok szállást az biztos.Az árra meg az a véleményem a jót mindig meg kell fizetni és ahogy vár a házigazda az ámulatos.Üditő frappé vagy amit akarsz hát én már 30 éve járom a világot,de még szállodában sem fogadnak így mint ahogy Vaya fogadott minket.Visszafelé már puszika is volt Ez haláli vendégszeretet.!
A Peloponnészoszra megyünk a jövő héten két kiskölökkel. Amolyan ott maradunk, ahol tetszik, továbbmegyünk, ha elég volt-stílusban. Viszünk sátrat is, kempingre is nyitottak vagyunk, de első este ágyban kéne aludni. Nézegettem Kakadu helyét Methoniban, meg sok helyen olvastam máshol is kempingek szállodáit, bungalóit, elég sok van Szaloniki alatt. A férjem azt mondja, ne foglaljuk előre tranzitot se, megállunk, ahol megtetszik, de én készülni szoktam, hogy legyenek ötleteim
Robi, de hol volt mindez? visszanéztem a tolós topikban is, hátha írtad korábban, de nem bukkantam rá. Szóval az érdekel, hogy hol álltatok meg aludni és mennyiért. Nagyon köszi!
Nem titok, a tulajdonos jelezte nekünk, hogy nagyon szépen, rendben hagytátok ott a szálláshelyet. Szóval megdicsért.
Szia Jox!
Köszi a dicsérő szavakat,de ez nálunk alap hogy rendben hagyunk ott mindent és le is szokta a nejem húzni még az ágyat is.Jó hogy nincs ott váltás ágynemű mert akkor fel is húzná a másikat .
Le a kalappal az apartman isteni volt és fogok írni oda is amit belinkeltél.Egyszer ide visszatérünk az tuti!
Robi, de hol volt mindez? visszanéztem a tolós topikban is, hátha írtad korábban, de nem bukkantam rá. Szóval az érdekel, hogy hol álltatok meg aludni és mennyiért. Nagyon köszi!