Ugyan nekem nincs gyerekem, de ettől függetlenül át tudom érezni a helyzetet, ha egy szülő aggódik és félti a gyerkőcöt a veszélyes napsugaraktól. Csak elgondolkodtam egy pillanatra, hogy vajon az mennyire egészséges, ha "5 percenként" (mondjuk inkább: sűrűn) kenegetjük.
Az nem semmi. A nagyot én is kenem gyakran, bár őt nehéz kiszedni a vízből. A kicsire meg meglepően kevés kellett (mennyiségben) és ő kevesebb időt is töltött a parton, lévén nagyon vigyáztunk rá, nehogy túl sok legyen neki. De messze nem fogyott el ennyi.
A mi lányunk ki-beszaladgál a vízbe, s csak akkor vagyok nyugodt, ha nemcsak az ajánlott kétóránként, hanem gyakrabban bekenem, főleg miután kijött a vízből egy hosszabb tartózkodás után. Tavaly majdnem 4 db 150 ml-es nagyon jól kenhető naptejet kentem rá a két hét alatt, ezért gondolom, hogy 500-600 ml most is szükséges lesz. Persze ha a gyerek az árnyékban tartózkodik többet, akkor biztosan kevesebb is elég.
Mi tavaly egy 100 ml-es Babét vittünk, van még belőle. És 2 gyereket kentem vele igazán sűrűn és rendesen. Nem fogy olyan gyorsan, mert nagyon jól kenhető, a gyerekek testfelülete meg nem különösebben nagy.
Gyerekeknek van 100 és 200 ml-es kiszerelés, érdemes a nagyobbat venni, abból is legalább 2-3-ra biztosan szükségünk lesz. Én nem az Interneten rendeltem, mert nem találtam olyan oldalt, ahol minden általam kinézett termék raktáron lett volna, hanem megrendeltem egy gyógyszertárban. Szerintem a legtöbb gyógyszertár vállal rendeléseket is, a termékeket a www.bioderma.hu oldalon nézheted meg. Nagyon részletes a tájékoztatás, s tényleg odafigyelnek, hogy elkerüljék a veszélyes anyagok használatát. Nagyon jó a naptej állaga is, jól kenhető, nem látszik meg a bőrön, de érezhetően tartós a hatás.
Hol néztél Bioderma naptejet mert én csak kis kiszerelésben találtam 50ml ez szerintem elég kevés egy gyerkőcre ha mindig kenni kell.
Nekünk 1 éves a kislányunk és neki szeretnénk valami jó naptejet.
Köszönöm mindkettőtök javaslatát, utánajártam az általatok ajánlott naptejeknek. A Bioderma termékcsalád engem nagyon meggyőzött, kaptam válaszlevelet és mintákat is, s tényleg nagyon jó minőségű, megbízható terméknek tűnik, most először hiszem el, az 50-es faktor talán tényleg azt nyújtja, amit ígér! A minták kipróbálása után ezen a nyáron erre teszem le a voksomat, s nagyon remélem, nem kell majd csalódnom.
A Babé sajnos nem válaszolt, de megnéztem az összetételét, cink-oxid van benne titán-dioxid helyett, így biztosan az is az egyik legjobb megoldás, főleg gyerekeknek. Ha küldtek volna mintát, talán azt választottam volna, de egyelőre a Bioderma győzött meg jobban, hiszen azt ki is próbálhattuk. Valóban érdemesebb gyógyszertárban vásárolni a naptejeket, de az óvatosságra még ott is szükség van, láttam olyan terméket is, amelyen nem volt feltüntetve az összetétel, a titán-dioxid pedig a gyógyszertári termékek többségében is megtalálható. Az oxybenzone=benzophenone-3 sajnos még mindig eléggé elterjedt, főleg a kereskedelemben kapható naptejek esetében, sokszor csak a kevésbé elterjedt második nevén, hogy ne legyen olyan feltűnő... Szégyenletes, hogy legtöbbször pont a gyerekeknek szánt termékek esetében!
Igen, nagyon jó dolog az, ha az ember tökéletesen meg tud bízni az orvosában, biztosan sok pozitív tapasztalatod van vele kapcsolatban, de nem biztos, hogy egy orvos által javasolt gyógyszer/gyógymód mindenkinek egyformán jó. Sokszor a szakemberek sincsenek ugyanazon a véleményen, ami az egyik szerint veszélyes, az a másik szerint a kisebbik rossz, amiért érdemes vállalni egy kis kockázatot. Én szeretem elolvasni még a felírt gyógyszer esetleges mellékhatásait is, s ha túl meredek dolgokat olvasok, akkor bizony nem szedem be, s a gyerek esetében is mérlegelem, megéri-e a kockázatot. Persze súlyos esetben nincs helye a kontár döntéseknek - hisz nem vagyok hozzáértő -, de kisebb problémák esetén próbálok ártalmatlanabb megoldásokat keresni, nem rögtön a radikális dolgokhoz nyúlni. Különösen óvatos vagyok az antibiotikumokkal, tapasztalataim szerint sok orvos rutinszerűen írja fel akkor is, ha nem feltétlenül szükséges, aztán az ember viselheti a mellékhatásokat. Nekem sajnos vannak rossz tapasztalataim orvosokkal pont gyerekkel kapcsolatos ügyben, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem mindig tudok megbízni a döntéseikben. De igazán jó arról hallani, ha valakinek olyan pozitív tapasztalatai vannak, mint Neked!
Naptej ügyben én sem vagyok otthon a vegyi anyagokat illetően, csak próbálok odafigyelni, olyat ne kenjek a gyerekre, amiről több rosszat hallok-olvasok, mint jót, s bizony az olcsóbb gyártás, a kellemesebb küllem és a jobb eladhatóság kedvéért sokszor olyan anyagokat is felhasználnak, amelyek esetleg csak hosszútávon fejtik ki negatív hatásukat. A remek fényvédő anyagnak számító oxybenzone például beavatkozhat a hormonális folyamatokba, még terméketlenséget is okozhat, s például Ausztráliában megfigyelték, az oxybenzone tartalmú napozószerek elterjedése óta jelentősen megnőtt a rákos esetek száma, s ezt nemcsak az ózonréteg elvékonyodásának tulajdonítják. A szervezet valószínűleg el is raktározza, mert napokkal az alkalmazás befejezése után is kimutatható a vizeletben. Svédországban már be is tiltották. A titán-dioxid nanoméretű részecskéi a szervezetbe kerülve akkumulálódhatnak bizonyos szervekben, s amellett, hogy rákkeltő folyamatokat indíthatnak be, károsítják az idegi működést is, s még az Alzheimer-kórral is összefüggésbe hozták. Amikor ilyenekről olvasok, hatványozottabban érzem a felelősséget, amivel a szülő tartozik a gyereke felé, mert az egy dolog, én mit kenek saját magamra, de a gyerek még teljesen a szülő döntésére van utalva, sokkal érzékenyebb a szervezete a mesterséges hatásokra, így vele kapcsolatban sokkal óvatosabb vagyok. S ha körülnézel egy hipermarket naptejes polcain, szinte mindegyikben megtalálod a titán-dioxidot, de még a gyógyszertáriakban is, s akkor arról még nem is beszéltünk, hogy akár át is keresztelhetnek egy széles körben veszélyesnek tartott anyagot, hogy egy ideig még megtévesszék az embereket, mint ahogy a már kötelező feltüntetésre ítélt oxybenzone-t benzophenone-3-ra... Na ezért vagyok most is olyan mérges!
Egy gyerekkel is sok cuccot visz magával nyaralásra az ember, akkor el tudom képzelni, milyen lehet kettővel! Nem is jutott még eszembe az, hogy repülővel etetőszéket vigyek, amíg erre szükség volt, inkább a szállodákat részesítettük előnyben, bár mindig is jobban szerettük az apartmanos nyaralást, mivel sokkal önállóbb az ember, s nem kell másokhoz annyira alkalmazkodni. De kisgyerekkel bizony jól jött a szállodai büférendszerű étkezés, mert így sok neki tetsző ételt megkóstolhatott (még ha sokszor nem is ette meg ), s igen élvezte az egészet, mert neki ez is nagyon érdekes volt a megszokott mindennapokhoz képest. Négyéves kora óta viszont visszatértünk az apartmanozáshoz, s most már a tavernázás az egyike azoknak a dolgoknak, amit legjobban vár a nyaralásban. Két gyerekkel pedig különösen jó, ha van nálatok saját etetőszék, hiszen legalább az a gyerek nyugodtan eszik, amelyik éppen benne ül! Ennyi cuccal már én is kocsival mennék!
Bea! Remélem, hogy az összetétele is olyan, mint amit szeretnél. Én ennyire nem vagyok otthon ezekben, de hiszek a doktornak.
Mi még nem repültünk velük, bár a gyorsasága nagyon vonzó. Viszont kocsival egy halom olyan cuccot is el bírunk vinni, amit repülővel nem vinnénk. Például mi mindig viszünk etetőszéket (amikor a nagyobb volt kicsi, neki is vittünk), mert sokkal nyugisabbak úgy az étkezések. Mind a kettő fürge-ürge, nem maradnak/tak amúgy a fenekükön. Lehet különben, hogy éttermekben van szék, (bár nem sok helyen láttam), de az apartmanban is nagyon jól jön. Mondjuk tavaly utazóágy nem kellett, mert kaptunk a szálláson, de eddig mindig azt is hurcoltuk.
Megnéztem, s mivel a honlapon nem találtam az összetevők pontos listáját, kértem bővebb felvilágosítást erről is. Sajnos már nem tudok hinni a gyártók-forgalmazók szép szavainak, előbb megnézem alaposan, mit is veszek, hiszen mindenki azt ígéri, mennyire tökéletes az a termék, s még az is lehet, hogy hatásos (mint pl. az Avon gyereknaptej is), csak az nem mindegy, milyen "áron", és ezt nem pénzben értettem. De igazán bíztató, amit írtál róla!
Ugyanezt tettem az Andici által ajánlott Bioderma naptejekkel kapcsolatban is, onnan is várok választ, remélem, hamarosan megérkezik, s akkor ígérem, írok róla itt is, hátha másokat is érdekel. Nagyon felhúztam magam a benzophenone-3-ként álcázott oxybenzonon az Avon esetében, s a szememben most már még jobban leértékelődött az egész kozmetikai ipar!
Attól, hogy nálunk a repülő vált be gyerekkel, egyáltalán nem gondolom, hogy autóval nem lehet elindulni pici gyerekkel, mert minden megoldható, ha az ember igazán akarja és elég körültekintő. Sőt, csodálom azokat, akik ezt a helyzetet is meg tudják oldani, mert gyerekkel és repülővel nekem sokkal egyszerűbbnek tűnik az egész utazás. De a családdal együtt való nyaralás megér minden fáradozást, az élmény életreszóló lesz, az biztos!
Sosem kapta meg őket a nap, még picit sem pirultak, viszont szép barnák lettek. A kicsi 9 hónapos volt, a nagy 4,5 éves.
Az autóban, autósülésben utazást a mieink megszokták, és annyira kényelmetlen nem is lehetett nekik, hiszen Kecskeméttől Macedóniáig aludt mind a kettő. Éjjel mentünk, ez a gyerekeknek nagyon jó volt, de vezetni sokkal rosszabb, az biztos. Idén valószínűleg inkább hajnalban indulunk.
Az idei szezonra történő naptejvásárlás előtt tegnap körülnéztem a neten, mi újság ezen a téren, s sajnos arra jöttem rá, hogy még óvatosabbnak kell lenni, mint ahogy eddig gondoltam! Ugyanis eddig elkerültem a nagy rizikófaktorúnak mondott oxybenzone és titán-dioxid összetevőket, de a gyártók nagyon cselesek, mert az oxybenzone hatóanyagot sok helyen most már benzophenone-3 néven tüntetik fel, s akinek nincs vegyészdiplomája, magától nem fogja tudni, pontosan ez az az anyag, amit szeretne elkerülni... Eddig mi előszeretettel használtuk az Avon 30-as faktorú gyereknaptejét, de ezen is szerepel a benzophenone-3, így ezek után ezt is kerülni fogom, bár ez a szer valóban nagyon hatékony mind az UVA és UVB sugárzás szempontjából, csak egy sor káros mellékhatása lehet. Ezeket szerencsére eddig mi nem tapasztaltuk, de inkább félek, mint majd egyszer megijedek! Most arra a következtetésre jutottam, cink-oxidos naptejet kellene venni, mert bár a hatásmechaniznusa hasonló a titán-dioxidéhoz, kevésbé károsnak tartják még nagyobb koncentrációban is. A lényeg az, a részecskék mérete ne a nanotartományban legyen.
Valaki tud ajánlani lehetőleg nálunk is kapható, titán-dioxid és oxybenzone (benzophenone-3) mentes gyereknaptejet, amit már kipróbált és bevált? Előre is köszönöm!
Köszönöm a válaszodat!Az én kislányom már nem szopizik(kb.2 hónapja).Cumizni soha nem cumizott,inni is már ún. itatópohárból iszik.szóval szerintem marad a valamilyen rágcsálnivaló.Bár nem tudom, hogy azt fel lehet- e vinni a gépre,mert tudom hogy folyadékot azt nem,de az ételben nem vagyok biztos!Ennek még utánanézek!
Reménykedem hogy nem lesz gond a fülével.
SAndi, amikor én repültem ilyen "kicsivel" - szerintem pár hónappal idősebb volt, akkor visszatértünk a cumihoz vagy cumisüveghez és felszállás és leszállás közben ivott belőle, vagy "vadul" cumizott. Akkor nem okozott gondot a füldugulás. A másik csemetémnél a cukorka, illetve a "gyerekrágó" vált be, ez a Mamba vagy Maoam rágó, amiből ipari mennyiséget vittem magammal a repülőútra. Igaz, utána nem is nagyon evett... annyira eltelt a sok rágócskától. Nálunk hál'istennek nem fülfájósak a gyerekek (a páromnak rendszeresen begyulladt gyerekként a füle, nagyon féltünk ettől, de szerencsére megúsztuk). Míra (a legkisebb) sokkal kisebb volt, még egy éves sem volt, amikor Finnországba repültünk a nővéréhez, ő viszont szopizott még és ölbe vettem és "cicire tettem". Tudod, finoman, hogy más ne nagyon lásson semmit, csak annyit, hogy hozzám bújik. Ebben nagyon jók voltunk a gyerekeimmel. Bő blúz, pelenka a vállra, kicsit befelé hajló testtartás és semmi nem látszik. Én kicsi szégyenlős vagyok ebből a szempontból, de ha szükséges volt, bárhol meg tudtam szopiztatni, mert úgy oldottam meg, hogy ne tudjon megbotránkozni senki.
igazából más ötletem nem nagyon van.