Mi általában egybe szoktam egyedül végig vezetni .ahová megyünk kb 1600km körül . úgy indulunk mindig kora hajnalban (nincs akkora forgalom ,hüvősebb is van) 10 körül Belgrád túloldalán vagyunk . Itt szokott sok idő elmenni a botorkálások miatt általában.mindig van valami. a Macedonoknál pihizve végig "tankolás,kis mosdás evés hasonlok. Akkorára a nap is fordul kicsit és az Evzonin végig .Persze függ hogy kompozunk e. most 11-kor voltunk ott .azelött 1/2 3-kor és 3kor ment a komp .ez olyan véletlen volt mert a reggelivel akartunk menni.
Sziasztok!Mi az idén megállás nélkül mentünk .Szombaton napi 1 komp ment,így jóval hamarabb indultunk.Mikor láttuk tuti odaérünk ,megálltunk pár órára aludni.Jövőre nem szeretném ezt még egyszer.Legalábbis most így érzem.Szerintem mi is keresünk szállást,útközbe.
Az 1-1 hét azért nem jó, mert nem bír ki egyikünk sem 10 napnál többet semmilyen nyaralásból.
Mi egyszer a hellasz-travel segítségével voltunk három hetet még a gyerekek megszületése előtt és nem volt gondunk vele. Akkor Lefkada-Koroni és Platamonas maradt a végére északon. Zakynthoson egy haverom pár évig idegenvezetősködött a Neckermannál. Akkor kellett volna menni csak a gyerekek miatt nem igazán indultunk neki.
A lényeg az, h szép legyen, azt meg majd megoldjuk mi magunknak, h jól is érezzük magunkat!
Én is Zakynthost tervezem jövőre de ennyire délre nem megyek csak akkor ha két egész hetem lesz rá. Északon megalszunk első este és hazafelé is ez lenne a terv. A másik cél még Santorini lenne de oda szerintem nagyobb szívás két kisgyerekkel elmenni. Vagy egy hét Zakynthos és egy hét Kefalónia?
Én is 1-1 nap megalvással csinálnám valahol kicsit északabbra valószínűleg, mert egyedül vezetek. 1100 km-t mentem már, az nem volt gond, azt egy megállással lenyomom. De ez 1450 lenne, és abban már nem vagyok biztos. Ráadásul gyerekekkel megyünk, így inkább egyet alszunk. Lehet megint a Meteoráknál.Tervezgetem a jövőt..........
Mindenkiben frissek az élmények még, ilyenkor jó kérdezni.
Az 1-1 hét azért nem jó, mert nem bír ki egyikünk sem 10 napnál többet semmilyen nyaralásból.
A lényeg az, h szép legyen, azt meg majd megoldjuk mi magunknak, h jól is érezzük magunkat!
Én is Zakynthost tervezem jövőre de ennyire délre nem megyek csak akkor ha két egész hetem lesz rá. Északon megalszunk első este és hazafelé is ez lenne a terv. A másik cél még Santorini lenne de oda szerintem nagyobb szívás két kisgyerekkel elmenni. Vagy egy hét Zakynthos és egy hét Kefalónia?
Szia Accord!
Én Kefalónián voltam Zakin nem.Jó pár emberrel beszéltem már aki mindkét szigeten járt.Mindenki azt mondja ,Kefalónia szebb sziget.Azt meg ,hogy ki hol érzte jobban magát ,az relatív,mert volt aki Zakynthoson jobban érezte magát.Szerintem mindkettőt ki kell próbálni.Jővő évi uticélunk nekünk is vagy Zakynthos lesz ,vagy ismét Kefalónia a kimaradt helyekkel,csak a Peloponészosz felől megközelítve.
A lényeg az, h szép legyen, azt meg majd megoldjuk mi magunknak, h jól is érezzük magunkat!
Szia Accord!
Én Kefalónián voltam Zakin nem.Jó pár emberrel beszéltem már aki mindkét szigeten járt.Mindenki azt mondja ,Kefalónia szebb sziget.Azt meg ,hogy ki hol érzte jobban magát ,az relatív,mert volt aki Zakynthoson jobban érezte magát.Szerintem mindkettőt ki kell próbálni.Jővő évi uticélunk nekünk is vagy Zakynthos lesz ,vagy ismét Kefalónia a kimaradt helyekkel,csak a Peloponészosz felől megközelítve.
Autóval mennénk, ennyi kompozás még belefér.
Olyan 8 nap körül jutna rá.10 nap a teljes nyaralásunk, többet sehol sem bírtunk még ki, akármilyen szép és jó is valami.
Korfun voltunk már, egyelőre amíg tudunk új helyeket akarunk látni.Ismételni csak akkor akarok, ha már elég sokat láttam Görögországból!
Így esett a választás (vagyis csak az ötlet) erre a két szigetre............
Szia! Mi már voltunk mindkét helyen, Kefalónián autóval, Zakynthoson béreltünk.
Kefalónia nagy sziget, nem tudom mennyi időre mennétek, az átlag egy hét nagyon kevés ill. ha sok mindent meg akartok nézni, rengeteget kell menni. Plusz ez függ a szállás hol lététől is. Tehát vagy autó vagy komolyabb motor. Az is igaz,hogy Kefalónián több a látnivaló.
Mi most újra Zakynthosra megyünk, mert Kefalóniára keveslem az időnket. Mindkét szigeten van úgymond olyan hely, ami a "világ legszebb .....stb.", de nyilván ezek szubjektív dolgok.
Egyébként nekem Korfu az egyik kedvencem, a két sziget közül szerintem egyiknek sincs olyan hangulata.
A szállás Laganas Kalamaki felé eső részén, nem messze a Hotel Karras és a Best Western Zante hotelektől található. Egy tündéri 83 éves görög hölgy a tulajdonos, aki ott lakik az egyik apartmanban, így bármikor, bármiben tud segíteni. Rendszeresen takarít, ágyneműt is húzott a 12 nap alatt, törölközőt is cserélt. Sajnos képem csak a szobánkból a kilátásról van, ha esetleg adsz elérhetőséget oda tudok pár képet küldeni. Egyébként a mellette lévő apartman medencéje használható, de megmondom őszintén meg sem fordul a fejemben tengerparton medencében fürdeni
Van itt olyan, aki volt már Zakynthoson és Kefalonián is?
Korfun, Thassoson,Lefkadán már voltunk, szóval ugyanilyen gyönyörű hegyes, sziklás, tengeres nyaralást tervezünk. Ezen a kettőn gondolkodtam, melyiket ajánlanátok ilyen céllal, melyik a szebb?????
Mi júliusban az Aeolussal voltunk Laganasban a Vasso stúdióban, és életünk egyik legjobb nyaralása volt. Nyár elején még nem volt a strand koszos, nem volt gond a bulizós fiatalokkal, és a szállás nyugodt, csendes helyen volt, de a parton 10 perc séta volt a buli utca. Szerintem szeptemberben is kb ez lesz a helyzet., Ha valami konkrétan érdekel kérdezz nyugodtan, vagy a facén is van Zakynthost kedvelők csoportja, sok hasznos infóval, rengeteg képpel, és azonnali hírforrásokkal.
Szeptemberre tervezünk 10 nap Zakyt. Gondolkodunk Laganas és Tsilivi között.
Picit tartunk Laganas koszos strandjától és bulis éjszakáitól, mi erre annyira nem vágyunk, de a tekik viszont ide vonzzanak. De talán szeptemberben már nem lesznek észvesztő éjszakák ott. (?)
Aeolus repülős utakat nézünk.
Rengeteg dolgot visszaolvastam a fórumon de nem jutottam még a a végére, ezért a tapasztaltaktól kérek segítséget. Melyik helyet válasszuk?
Laganasba Vasso studiót néztük, de nem találom meg a laganasi térképen, hogy kiesik e a bulinegyedből, mert inkább Kalamaki felé tendálnánk. Vagy Tsilivi Panagiotis apartman lenne, de tartok tőle, hogy ott nem lesznek teknősök, meg Laganashoz közelebb van minden (Keri, Shipwreck Beach, Comeo-sziget ), Meg bíznék abba hátha tudok tekikkel úszni az öbölbe, esetleg még kései kelést is láthatnánk.
Köszi, és bocs, ha ismételnetek kell .De a válaszotokig is próbálok visszaolvasni.