Én meg téged irigyellek, hogy már csak 4 nap és indultok Nekem még 3 hét... jaj de nehezen fog eltelni. Ígérem amint hazaérkeztem írok egy beszámolót és képeket is rakok majd fel Jó utat Nektek is és csodálatos nyaralást!
Nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat és igyekszem minél több képet készíteni, valamint mindent megjegyezni, hogy közre tudjam adni majd Én is kívánok Neked nagyon jó utat és csodás nyaralást!
Végül is nem Durres-ben leszünk hanem mellette a plázh-on Shkembi I Kavajes-ben, de ez mit sem változtat a dolgon, max annyit, hogy nem kell Tiranába bemenni, hanem egy másik úton kell Kavaje felé autózni, így kimarad a Tiranai kavalkád
örömmel értesültem, hogy Albániába is elég a személyi, így nem gond, hogy nincs útlevelünk Az út egyébként egy darabig megegyezik a Göröghon felé tartó úttal, csak Skopjénél kell elkanyarodni Pristina irányába. Már nagyon várom az utat és ígérem, amint megérkeztünk igyekszem valamiféle beszámolót rittyenteni, hogy mindenkivel megoszthassam az élményeinket. Majd nézegetem a megfelelő topicokat a határok átjárhatósága, illetve útközbeni menekültekkel kapcsolatban, bár ahogy olvastam pár helyen azért ez sem olyan borzalmas, mint ahogy néhányan előadják...
Mindenképpen megírom majd az élményeimet. Én a múlt nyáron csak egy napot voltam, az idő alatt nem tudtam sokat falatozni, de majd idén bepótolom. Nagyon kíváncsi vagyok a burekre Meg újra innék egy nagy pohár Korca sört
Még nem teljesen van eldöntve merre is indulunk, mert Durresi-ban leszünk és ott Tirana és a belváros ami adja magát. Nem tudom lesz-e lehetőségünk messzebb is eljárkálni, mert hivatalosan amolyan parton heverős, napozós, fürcsizős nyaralást tervezünk, amit aztán sok minden felülírhat Mindenesetre a környéket biztos bejárkáljuk és ahogy olvasgattam, arra is akadnak nézegetni valók
A múlt nyáron már jártunk Sarandában egy napos kirándulás keretében és ekkor határoztuk el, hogy egyszer ki kellene próbálni egy rendes nyaralástis. Ezután a neten találtunk egy nagyon jó lehetőséget és gondoltuk belevágunk Tiranába mindenképpen szeretnénk elmenni és a piac is benn van a felkeresendő helyek gyűjteményében Nem tudom máshova el tudunk-e majd menni, mert most idén először egy amolyan nyugis, pihengetős nyaralást terveztünk, aztán persze lehet hogy előjön a mászkálós vérünk és nem bírunk magunkkal Természetesen ahogy ígértem is megírok majd mindent, hogy akik utánunk mennek, picit könnyebb legyen a választás.
Bennünk is felmerült már az albániai nyaralás ötlete, az idén is gondolkodtam rajta, de végül más lett az úticél. Nagyon kiváncsi leszek majd a tapasztalataitokra. A déli részen gyönyörű, kiépítetlen strandok vannak Dhermi közelében. Biztos nagy élmény lesz az utazás is.
A piacot ne hagyjátok ki Tiranaban és Berat városát.
Nem találtam sehol a Világjáróban Albániát. Mi idén először Albániába megyünk nyaralni, bár Görögország mindig is a szívem csücske marad és jövőre mindenképpen oda megyünk vissza. Megpróbálom hátha sikerül valami kis infót szereznem az úttal kapcsolatban. Autóval mennénk Durresi-be, ami Skopje-ig megegyezik a Göröghon felé vezető útnak. Skopjénél le kell térni egy elkerülőre és Tetovo felé menni az Albán határra. Na innen kellene nekem némi segítség, illetve, hogy hogy tudom majd a szállás helyünket megtalálni Természetesen megírom majd az élményeimet és tapasztalataimat ha visszatértem. Igaz ez még arrébb van, hiszen majd csak július közepén megyünk Addig is minden segítséget megköszönnék