Folytatom tovább... Annyi észrevétel. hogy az előzőekben a kikötö természetesen kikötő akart lenni.
Apolloniából indul az ősi kövezett ösvény Artemonas felé, útba ejtvén Ano Petalit is. Itt találtunk szállást, mégpedig a Geronti család egyik panziójában ( www.gerontisifnos.gr ). Három lánytestvér -Nikoletta, Flora és Moscha- üzemeltet egy-egy apartmanházat, a vendégek legnagyobb megelégedésére. A Tripadvisor-on olvasottak alapján -és csak egyetérteni tudok az ottani rajongó véleményekkel- kerestem meg Nikolettát, volt is számunkra hely, nagy volt az öröm és boldogság. Nikoletta és Flora csodálatos házigazdák, átvitt értelemben is csordultig töltik a vendégek poharát. Flora sütit csempész az asztalra, Nikoletta pedig a kertjéből származó sárgadinnyét a hűtőnkbe. Persze megtisztítva, kimagozva és felkockázva. A terasz fölött alkarnyi szőlőfürtök csüngnek. Az sem zavaró. hogy nincs privát balkon, mert így lehet ismerkedni. Egyik szomszédunk egy görög fiatalember volt, aki hevesen bólogatott, hogy hallott ő már Budapestről, mert az anyukája egy hagyományőrző tánccsoport tagjaként épp előző héten tért haza onnan. Másnap egy idős nénit vezettek arra, aki félig le volt bénulva, de a lányunkat meglátva megállt, gyönyörködött benne egy kicsit aztán jól megköpdöste, hogy rontás ne érje. A ház remek helyen van, a kilátás pazar. Jobbra Apollonia és a Profitis Ilias csúcsa a kolostorral és a fölöttük átbucskázó vicces pamacsfelhőkkel, szemben pedig Antiparos. Hello, Mr. Tom Hanks! Így integettünk minden reggel Antiparos felé, hiszen a híres színész ott tölti a nyarakat a saját házában.
A szállásokkal kapcsolatban van egy kis különbség a többi szigethez képest. Itt ugyanis nem várják a hajónál az érkező vendégeket a szállásadók. Azt, hogy miért nem, azt mindaddig nem értettem meg, míg meg nem érkeztünk. Azért nincsenek kinn a kikötőben, mert gyakorlatilag nincs hely számukra, illetve az autóik számára.
Ha őszinte akarok lenni, azt kell, hogy mondjam, hogy a bűbáj, a szépség ellenére eleinte nem nagyon találtuk a helyünket Sifnoson. Tartott még a sikinosi varázslat. Amikor megtaláltuk a magunk Sifnosát, arra a napra tehető, amikor felkerestük Kastrot. Itt eltérően a többi szigettől, a velencei Kastro nem része egyetlen más településnek sem. Pici dombon épült, közvetlenül a tenger partján. Felülről nézve szinte mandula alakot ölt. Kelet felől egykor a parosi márványból épült fal határolta, ennek egy része most is áll. A dombtetőn helyezkedett el a Da Corogna család fellegvára. Körülötte a módosabb polgárok házai, és az itt megszokott kettősséget tükrözve, a település alsó részein álltak a szegényebbeké. A Kastrohoz vezető út Apollonia északi részénél ágazik le. A táblára az van írva, hogy 2 km. Remek, gondoltuk, semmi az nekünk! Aztán mentünk ..., még mindig... gyalogoltunk a szerpentineken tovább... Hopp! Ott jön egy bácsi szamárháton, fényképezzük le! ... Úristen! El fog fogyni a vizünk, odaveszünk mind!...Ott vagyunk már? ...Azért haladunk, nem? ...Jaj, ne, egy légkondis busz...Örömujjongás ... ott van!...Ott van, már látszik..., hogy innen is több, mint 2 km!
Felkeressük a Kastro melletti Seralia strandot, ami ősi kikötő volt egykoron. Több, mint száz lépcsőfokon lehet lejutni a mindössze pár házból és 2 templomból álló településhez. Az egyik lépcsősor a mólóhoz visz, a másik pedig a házak mögé vezet. Nagyon meleg van és gyakorlatilag szélcsend. A lépcső mellett tikkadt tyúkok kárálnak egy sötét hodályban, a völgyben egy csacsi bömböl panaszosan. Később megtaláljuk a parton egy kőkerítés mögött, mozdulatlanul áll órákig, fejét árnyékba dugva. A parton egy haltaverna, és pár rozzant ház, visszamentünk 50 évet. A víz tiszta és smaragdzöld. Miután visszakapaszkodunk, tovább menetelünk Kastro felé. Egy kis kápolna mellett lépcső vezet meredeken a házakhoz. Ezerféle pozsgás virít a házak tövében. A másik oldalt a mélyben vízmosás. Útját házak és kiskertek szegélyezik, buja növényzet fedi be, a dombokon olajfaligetek húzódnak felfelé. Végre felérünk, egy bárból halk, csábító salsa szól. Che Guevara nincs most itt. Találunk egy pékséget. Ez az egyetlen élelmiszer bolt és vízlelőhely. Van még 3 taverna, 2 bár , 1 kerámiás és 1 régészeti múzeum, a bejáratánál római kori szarkofág, benne kölyökmacska heverészik. Teljes a varázslat! Gyakorlatilag szinte magunk vagyunk a városkában. Végigsétálunk a velencei fal mellett, a mélyben az Eptamartyres kápolna kék kupolája mosódik egybe a tenger kékjével. Több, mint 300 lépcső hidalja át a szintkülönbséget. A kápolna melletti sziklákról javarészt a helyi ifjúság ugrál a vízbe. Körbeérünk, az egyik tavernánál terítik már az útszéli asztalokat. Elérünk a régi iskoláig, ahol kortárs időszaki kiállítás fogad. Érdekes kontrasztot képeznek az ódon környezetben Patrick Aumont szinte rideg, minimalista szobrai. Nem akarunk visszamenni, annyira jó itt! Flora este kérdezi merre jártunk. Elmesélem a napunkat. Csillog és nevet a szeme.
Ha a strandokat nézzük, itt nincsenek igazán látványos partok. Jobbára hosszan elnyúló, homokos partszakaszokon lehet fürödni. Ilyen Kamares, Platys Gialos, Faros 3 öble, vagy éppen Vathy. Azért nem unalmasak. Mert lássuk be, hogy pl. Vathy szabályos öble az odavezető szerpentinről több, mint lenyűgöző. Fentről a víz opálos türkiz és tintakék színekben tündököl, rajta a kis hajók, mint épp most lehullott hófehér virágszirmok. Ha felnézünk, a fejünk fölé penészzöld és lazacrózsaszín sziklák magasodnak. Selymes levelű olajfák nőnek ki az aranyszínű fűből, közöttük pedig elszórva égszínkék méhkaptárak sorjáznak. Aztán ott van Cheronissos a sziget északi részén. Ahogy közeledtünk eltűntek az olajfák. a cserjék és egyre jobban hasonlított a megszokott kykládi tájra. Egy kolostor mögött Serifos mutogatja magát. Megérkezett a meltemi, amikor ott jártunk. Az egyik oldalon háborgó tenger, a másik oldalon egy bájos halászfalu csendes öble. A szél süvített, a buszra várva páran széttárt karokkal eljátszották a Titanic híres jelenetét. Aztán egyszer csak berobogott a busz, mint a postakocsi egy spagetti westernben.
Annyi mindent lehetne írni még... Többek között, hogy egy szigeten sem láttam még ennyi kápolnát, templomot, rendházat... és cukrászdát. Vagy a híres sifnosi gasztronómiáról, pl. új kedvencünkről a kapribogyó salátáról... Apollonia főterének állandó lakosáról, egy cicáról, aki fénysebességgel cikázik az autók között, ha meghallja, hogy valaki éppen kicsomagolja a gyroszát. A 76 ősi őrtoronyról, ahol pünkösdkor tüzet gyújtanak, mint egykor az őseik, ha veszély fenyegette a szigetet.
A legenda szerint az aranyban rendkívül gazdag sziget minden évben egy aranytojást ajándékozott Apollonnak, a bányák azonban kezdtek kiürülni és egy alkalommal már csak egy aranyozott tojást vittek ajándékba. Apollon haragra gerjedt, tyrannust ültetett a nyakukra és megfosztotta a szigetet aranyától és ezüstjétől. Így lett a sziget neve Sifnos, ami görögül annyit tesz, hogy üres.
Lehet, hogy az aranytól megfosztotta Sifnost Apollon, de a szépségtől, a kisugárzástól nem. Hát... Szabó Magda azt gondolta az istenről Zeusz küszöbén c. regényében, hogy izé hogy is mondjam...hülye.
Következzék Sifnos! Végre megérkeztem, akkor is és most is... Ott hagytam abba, hogy felejthetetlen napokat töltöttünk Sikinoson, onnan pedig a Zante Ferries hajójával indultunk tova, Sifnos felé. Annak az ötlete, hogy Sifnost is felvegyük a bakancslistánkra, ugyancsak egy kompúthoz köthető. Pár évvel ezelőtt egy hajón ismerkedtünk meg egy kedves, idős dél-afrikai párral - mellesleg nagyon vagányak voltak-, akik lelkesen mesélték, hogy görög utazásuk apropóját egy sifnosi esküvő szolgáltatta, és a sziget csodás, feltétlenül látogassunk el oda!
A felkészülés során valóban egy hangulatos helynek tűnt, de a valóság a várakozásokat messze menően felülmúlta. Olyan arisztokratikus és kifinomult báj jellemezi, olyan rendezett és tiszta, hogy egy pillanatig sem csodálkoztam azon, hogy több művész választotta lakhelyéül, vásárolt itt házat, vagy ide vonul vissza pihenni és alkotni. Így tett Emir Kusturica filmrendező is, aki itt forgatta Nikostratos c. filmjét. A hely annyira megérintette, hogy vett is sebtiben egy házat itt.
Sifnos elüt a környező, éhes és sovány farkasra emlékeztető kopár szigetektől. Ugyanis meglepően zöld. Ez megérkezéskor nem tűnik fel, de a sziget belseje tele van szórva olajfákkal, a vízmosásokban háznyi leanderek és mindenféle zöld pompázik. A lezúduló víz erejét mutatja a Kamares és Apollonia között emelt gát. A szintkülönbségek a sziget méreteihez képest nagyok, olyan érzésem volt néha, mintha éles kardokkal vagdostak volna mély sebeket a sziget testébe.
Zöld sziget abban az értelemben is, hogy környezettudatos módon a közvilágítás pici, a lámpákra szerelt napelemekkel és led izókkal működik. Ottjártunkkor ragasztottak fel egy plakátot az információs iroda és a kikötői rendőrség irodája közötti falra, ami a tengerpart tisztaságának megóvásra emlékeztet. Hárman... egy létráról... két órán át!
A hölgy az irodából elégedett volt az eredménnyel, ez a lényeg.
Különösen izgalmas volt az a kettősség, ami az egész szigetet körbelengte. Jóval felkapottabb hely, mint pl. Folegandros, vagy Sikinos, ennek ellenére "nem adták el a lelküket", nincsenek tengerparti bárok, nincs vízi móka és banánhajó és szigettúrás hajók sem futnak ki. Vannak azonban szinte düledező haltavernák a parton, amelyek terasza a vízbe nyúlik, vannak pici keramikusműhelyek, amik kincseket rejtenek a betérő számára. Mint a legtöbb szigeten, itt is van hegyen épített település, mindjárt kettő is. Artemonas és Apollonia, mint két isteni iker -akikről el lettek nevezve- trónol a sziget keleti oldalán évszázadok óta. Igaz azóta szinte teljesen összeértek, és ott van még Ano és Kato Petali is, de nem lehet tudni, hogy hol húzódik a határ közöttük.
Apollonia nyüzsgőbb, köszönhetően annak, hogy a kikötö (Kamares) és a többi település felé innen ágaznak szerte az utak. Persze ez nem Santorini és Milos is jóval zsúfoltabb ilyenkor, mégis az volt érzésem, hogy a sziget befogadóképességének határait elérte már néhány szempontból augusztus elején. Az autókölcsönzőknél nem volt szabad autó már, a buszokra néha távol-keleti harcmodorban lehetett felszállni, a népszerű strandokon sokan időztek és esténként a kb. 1 km hosszú sétálóutca megtelt Apolloniában. Ez a kis utca nappal szinte kong az ürességtől és olyan meglepetésekkel szolgál, ami még jobban tükrözi azt az érdekes kettősséget, ambivalenciát, ami annyira rabul ejtett. Tele van üzletekkel természetesen, de nem a bazáros, a másutt is látható szuveníreket kínálják, hanem egyedi, kreatív és művészi alkotásokat. De az utca elején mindjárt -erős kezdésként -egy régi borbélyüzletbe botlunk. Bekukucskálok óvatosan, egy idős férfi üldögél a lépcsőn. Egyszerre elevenednek fel bennem Vittorio de Sica filmjeinek képei és gyerekkorom kultikus sorozatának, a legendás Vruc vetar, avagy Forró szélnek a világa. Bármikor feltűnhet Firga bácsi a bolondos sapkájában.
Aztán a következő sarkon, egy kis templommal szemben helyi tradicionális élelmiszereket árulnak, kapribogyót ecetben, fűszeres mézet, sajtot és minden földi jót. Ugyanitt hentes is működik. Testes asszonyság nagy, kerek vágódeszkán készül feltrancsírozni egy hatalmas egész combot egy bajonettnek látszó tárggyal.
Az utcácska a főtérről indul, ami igazából egy S kanyar. Itt található a buszmegálló Kamares felé -a többi település és strand felé a Sofia supermarket közelében lévő útkereszteződés a kiindulási pont-, valamint 2 gyroszos, a gyógyszertár, a múzeum és a hősi emlékmű. Közvetlenül mellette padok és fák, illetve a sarki gyroszos által idepakolt asztalok. Ezzel szemben van egy kis kafenion, ahol az egyik pópa menti naphosszat a lelkeket.
Artemonas jóval csendesebb, itt esténként sincs sok ember. Főterén 3 taverna és az Ag. Konstantinos templom áll. A legizgalmasabb látnivalót a templom udvarán nyüzsgő gyerekek szolgáltatják, akik a játék hevében -és az anyukák legnagyobb rémületére- néha félreverik a harangot. Az éppen arra sétáló pópa tudomást sem vesz az incidensről.
A téren néha megjelenik egy bácsi a csacsijával, hozza ládákban az aznap szedett barackot, paradicsomot, sárgadinnyét. Kikötné a jószágot egy villanyoszlophoz, de az nem hagyja magát, jól összevesznek, a csacsi dobbant is a hátsó lábával... Aztán csak előkerül az ósdi mérleg, pár asszony is felbukkan hirtelen, mintha tudnák, mikor érkezik a friss áru.
Nappal a legjobb itt bóklászni... Nem messze a terecskétől szépen rendbe hozott szecessziós villák sorakoznak, némelyik lakóház, némelyik múzeum, egyik mellett megannyi pozsgással, aloéval és a szélnek engedő mandulafenyővel teleültetett hatalmas kert ejt ámulatba. Itt is rengeteg a virág. Kőkerítések tetejéről omlanak alá bougainvilleák, csillagjázminok, trombitafolyondárok és ólomvirágok tucatjai.
Ami tovább fokozza a rácsodálkozást, hogy Artemonasban kertmozi is üzemel esténként. Akkor éppen Giuseppe Tornatore egyik kevésbé ismert filmje volt műsoron.
Kamares egy jellegtelen, modern kikötõvároska, amely a sziget nyugati, kopár partján, meredek sziklafalakkal övezett mély öbölben fekszik. A város egyik végében az éttermek, kávézók és utazási irodák zajos forgataga, a másikban a homokos strand található.
Ez a festõi kis falu Vathi, a sziget délnyugati végében bújik meg a szárazföldre mélyen benyúló, tölcsér alakú sziklás öböl hajlatában. Kamareszbõl vízitaxin vagy Apoloniából itt-ott úttá szélesedõ öszvércsapáson, gyalogosan közelíthetõ meg. A hosszabb és fáradságosabb gyalogséta néhány kolostor látványával és a távoli szigetekre nyíló, gyönyörû panorámával kárpótol. A szigeten valamikor minden felé ûzött fazekasmesterséget a kis halászfaluban még folytatják. A közeli mûhelyekben korongolt és égetett kerámiatárgyakat meg is vásárolhatjuk.
Apolonia a sziget jellegzetes kikládi fõvárosa Kamaresztõl 6 km-es, látványokban bõvelkedõ meredek úton érhetõ el. A város 3 dombon elszórtan helyezkedik el. A keskeny, girbe-gurba utcácskái kövezete a kockaházakhoz hasonlóan fehérben tündököl, s a vakító napfényben éles kontrasztot alkot a zsalugáterek, erkélykorlátok és muskátlik élénk színeivel. A település neve a KR. e. 7. században a hegytetõre épült Apollón-szentélyre utal, amelynek gyér maradványai a 18. századi Pánájiá Uránoforá-templom mellett láthatók. A városka fõterén a Néprajzi Múzeum a sziget népmûvészetérõl átfogó képet nyújt. A fõutcában sok kis üzlet található, melynek szomszédságában van a szabályos kocka alakú Ájiosz Szpiridon-templom.
A ház remek helyen van, a kilátás pazar. Jobbra Apollonia és a Profitis Ilias csúcsa a kolostorral és a fölöttük átbucskázó vicces pamacsfelhőkkel, szemben pedig Antiparos. Hello, Mr. Tom Hanks! 
