Anka, hát igen Makis bora,nem volt semmi, minden nap azt ittuk barinõmmel:-))Hát sajni én nem tudok feltenni fotókat,béna vagyok hozzá,meg túl nagy felbontásúak,igaz Zsofka már küldött progit hozzá, na de azt sem tudom használni:-)) Kivel voltál kint nyaralni,társasággal,pároddal? Tegnap voltam barinõmnél, akivel kint voltam, jaj nosztalgiáztunk, felelevenítettük a nyaralást,hát voltak nagy röhögések. Még mindíg mennénk vissza.
2 hónap tellt el mióta haza jötttünk,hát ebbõl tényleg szerelem lett, I LOVE GÖRÖGORSZÁG!!Tényleg a szállás tetszett? Ha jól olvastam az Alexandrosban voltatok. Nekünk nagyon bejött:-)))
Szia Zsofka!
Valóban úgy van,ahogy írod.Ez már nekem is feltünt és jól áttanulmányoztam a fotóidat ,épp ezért.De én is úgy gondolom,h.nem találkoztunk kinn.De az is lehet,elmentünk egymás mellett ismeretlenül.
Mint már említettem,nem ûzöm mesterfokon a netezést,csak lelkesen próbálkozom.Részemrõl már az is igazán nagy dolog,h.kibújtam a csigaházamból és bekéredzkedtem közétek.Eszembe sem jutott így keresni a szilveszteri utat,ahogy leírtad. -de most mindjárt utána nézek-,viszont remekül tudok kombinálni.
Stavrosban annyi mindent a VÉLETLEN döntött el/helyettem/,ezért én azt is a számlájára írom,hogy nem futottunk össze valahol.
Anka akkor egyidõben voltunk kint, de nem emlékszem hogy láttalak volna titeket..
Pedig az Andreasban elvileg találkozhattunk volna
Ezt nem értem, hogy dias zeus iroda sehol máshol...
amugy ha pl a google-n a keresõbe beírod hogy Szilveszter Stavrosban, egy csomó oldalt kihoz.
Sok más utazási iroda is hirdeti ugyanezt az utat. Nem csak a zeusnál tudod befizetni, de õ a szervezõ.
Ez a sponzoros dolog az évszázad ötlete.Találjunk ki v.-mi frappáns szöveget és hírdessünk!Vagy inkább alapítványt kellene létrehozni e célból.
Szeptember 14.-én indultunk és 23.-án értünk haza.Nagyon szeretem a hasam,no meg a görög kajákat és mivel a Koralliban nagyon vacak kaját kaptunk,módszeresen elkezdtem keresni azt a helyet,amelyik megfelelhet az ízlésemnek.Egyrészt biz.ételeket,borokat ,a hangulatot ,szóval azt a fillinget,amit egy étkezésen túl kaphatsz egy tavernában.Így jutottunk el az Andreasba és Makisz volt aki meggyõzött arról,h. nem kell tovább keresgélni.Ja, és a bora.
Sajnálom,de így névrõl nem ugrik be ,azt hiszem nem ismerem Babist.
Neked mikor lesznek képeid?Mintha ígértél volna albumot .A beszámolód nagyon jó lett,tuti ,h.nem unatkoztatok!
Szia Zsofka!
Örülök,h.elõkerültél!Biztos voltam benne ,h.mindenki gürizik már csak magamból kiindulva.Nézegettem Ani fotóit és úgy tünt,h.az a társaság egy csapat.Ugye érted mire gondolok?És még azért is ,mert sehol másutt-dias-zeusz ut.iroda,ill.-ve a hellasz.hu-nem találtam ezt az utazási ajánlatot.Úgy okoskodtam,valamilyen összefüggésnek kell lennie a kettõ között.Eddig mindig az utolsó pillanatban döntöttem ,hová menjünk.Hogy Görögország,az mindig biztos volt,de a hely konkrétan annyira nem volt fontos.Oda utaztunk,ahol a legkedvezõbb árat találtuk.Szóval last minut úttal.Eddig.Korfura is szeretnék visszajutni egyszer,de Stavros más.Már több mint három hete hazajöttünk ,de nem és nem csitul a lelkem háborgása,h.vissza KELL mennem,minél elõbb,annál jobb.Meg vagyok döbbenve magamon.
A szilveszter sajnos nekem is inkább vágyálom,mint valóság.
Jaj de jó akkor nem hagytatok itthon:-) Anka, igazán nincs mit? Te mikor is voltál kint?Hogy ismerted meg Makist, És Babist ismered?
Jaj,hogy miért nincs egy szponzorunk, aki támogatná az itt jelenlévõk szilveszteri útját
megvagyok ám én is. csak sok a meló. de még mindig nem elég...
Anka, egyáltalán nem zártkörû a stavrosi Szilveszter, az fizet be rá, aki akar.
Van aki minden évben kijár, így vannak már összeszokott társaságok.
Ha jól tudom, két éve 1 busz indult, tavaly már 2 busz ment ki.
Egyre nagyobb az érdeklõdés. Szerintem még egy hónapig biztosan gondolkodhatsz rajta.
Szia BridzsJ
De jó h, föltetted ezt a kérdést!Bár baromira elfoglalt v.-ok,minden nap szakítok idõt arra,h.ide bekukkantsak és sehol senki...Hova lett a kedvenc társaságom?
Köszi a múltkori gyors választ,ne haragudj,h. csak most hálálkodom érte.
Juhi!
Nagyon sajnálom h.nem sikerül a szilveszteri buli Stavroson.Én még nem adtam föl,de néhány infóra szükségem lenne.Mennyire kapós,v zártkörû ez az út?Meddig hezitálhatok még a lehetõségen?Szóval ilyesmikre gondolok,mert ha nagyon limitált a széria és már nincs is hely,megszakadna a szívem. Ha van v.-ki aki közel ül a tûzhöz,súghatna.
Juhi | #47051 | 2007-10-17 11:41:34 | Válasz a #47049. hsz-ra
Szia Bridzs!
Valószínûleg csak a szokásos „munkakedv” jött rá mindenkire. Van biztos, akire azért, hogy összeszedje a szilveszteri útra valót. Sajnos rajtam már ez sem segít, az idén megint csak álom marad a Stavrosi buli.
Zsofka!
Megyünk szilveszterezni!!! Igen, MI (ebbe evidens, h Te is beletartozol!!), és még jó sokan megyünk mulatkázni egyet Stavrosba! De majd pénteken úgyis jól rá leszel beszélve!
Hihi