Köszönöm mindenkinek a sok hasznos infót. 15 nap múlva indulunk Paraliara. A környékén tudtok valamit a búvárkodási lehetõségrõl. Nagyon érdekelne. A tavaly csak pipáztunk de meg vagyunk õrülve egy komolyabb merülésért.
Igen, mikor én voltam is az volt a helyzet... Csak akkor az összes hajó egyetlen öböl felé vette az irányt, és kíváncsi lennék, hogy változott-e valamit a helyzet azóta?
Az is jó módszer, ha kimentek a kikötõbe sétálni estefelé és keresitek a piros-fehér búvárzászlókat a hajókon, de 99%-ban ki is ülnek a hajók elé, és ott be lehet fizetni próbamerülésre. Így legalább lehet beszélgetni a búvárokkal, meg lehet nézni a hajót... Ami tipp: ne nagy hajót válasszatok, inkább valami kisebbet. Rodoszon én is olyan hajóval mentem, amin összesen 10-en voltunk a személyzettel együtt, nagyon barátságos volt és a srácok is jófejek voltak.
Az idei Utazás Kiállításon nyertem egy búvártanfolyamot, de nem jelentkeztem. Ha belekezdek egyszer, én is apárommal együtt szeretném. Egyelõre maradunk a pipánál de annyira felcsigázott ez az új topik, hogy most utánanézek, van-e Számoszon lehetõség egy ilyen szervezett merülésre, mint Korfun volt. Minden tudás nélkül, csak úgy próbaképp. A párom még sosem merült, de nagyon szeretne.
A tanfolyam úgy 60e forint körül mozog, ebben benne van a felszerelés is (persze jól körül kell nézni). Utána attól függ, hogy mit akarsz, hogy hogyan tovább... Mi a párommal elég sokat merülünk, nekünk jobban megérte megvenni a teljes felszerelést. De aki csak nyaranta egyet-kettõt szeretne merülni, annak elég a bérlés.
Megnéztem a hurgadai vízalatti képeidet, királyok! Én is el akartam már menni búvártanfolyamra, nem is az lenne a gond, hanem a hogyan tovább?
Még lehet, hogy egyszer belevágok.
Én merültem már Korfun, Sartin és Rodoszon eddig Görögországban. Korfun és Sartin csak ismertetõ merülés volt, akkor még nem voltam végzett búvár, de ott végleg megfertõzõdtem
Rodoszon már nagybetûs búvárként mentem ki a hajóval, ami azért volt külön jó (mármint, hogy búvár voltam), hogy a második merülésre csak ketten mentünk el a vezetõvel, és akkor nagyon érdekes üregekben jártunk. Sajna sok élõlényt nem láttunk, az összes hal a szomszédos öbölbe menekült a rengeteg búvár elõl... Ezért is lenne jó, ha könnyítenének a szabályokon.
A búvárkodással, víz alatti dolgokkal kapcsolatban sok érdekességeket olvashattok itt: www.divecenter.hu a fenti idézet is onnan származik.
Illetve vannak a neten nekem is víz alatti képek, igaz nem Görögo-ból (onnan csak felszíniek vannak): http://kep.tar.hu/tweety74
Hejj, meglett a topicom Mit össze kerestem, aszittem törlõdött, közbe csak át lett ide téve
Vojandi: köszi az infót, jó sok. Igen eddig úgy volt, hogy baromira meg volt kötve, hogy hol lehet búvárkodni. Amit én még novemberben találtam a témáról:
Forradalmi változás a görög búvárkodásban
Ideje: 2005-11-21 - Rovat: Külföld Nyomtatható változat Küldd el levélben!
A búvárközpontok szerint a korábbi, drákóian szigorú szabályok feloldása elhozhatja a víz alatti kutatások aranykorát.
A több ezer mérföldnyi partvonal megnyitása a búvárok elõtt 50 év óta elõször történik meg, és a szakértõk szerint akár százával fedezhetnek fel roncsokat.
Görögország tiszta vizei és az itteni hajózás több évezredes történelme okán vonzó célpontja volt a búvároknak. Eddig azonban a kulturális minisztérium mindig azt az álláspontot képviselte, hogy a szabadjára engedett búvárkodás csak a víz alatti emlékek meglopását eredményezi. A búvárüzletág és bizonyos kormányzati képviselõk hosszú évek óta tartó lobbizásának köszönhetõen viszont most enyhítettek a korlátozásokon. A kampány vezetõje, Manilos Alifierakis és társai elérték, hogy az új törvény 18,000 mérföldnyi partszakaszt felaszabadít, szemben a korábban egy 2002-es szabályozás alapján merülhetõ alig 126 merülõhellyel.
- Ez óriási változás - erõsítette meg Phrederika Miltiadow, a szárazföldön levõ Odyssey Dive Center részérõl. - Eddig csak a körzetünk öt százalékában búvárkodhattunk, most viszont minden olyan ponton merülhetünk, amit a szonár jelei alapján bejelöltünk. Vannak roncsok, amiket még nem látott búvár, zátonyok, amiket senki sem ismer. A felfedezés új korszakába léptünk, és máris rengeteg új merülõhely vár ránk, pedig még csak el sem kezdtünk a trimixes merülésekben is gondolkodni. Mindez igaz lesz az egész országra és az összes szigetre.
Az új törvények a szigetek körüli merülésekre is érvényesek lesznek, melyek tiszta vizeikrõl ismertek. Pavlos Manallos (Crete Underwater Centre) elmondta, hogy a lehetséges merülõhelyek duplázódását, netát háromoszorozódását várják:
- Eddig nagyjából tucatnyi merülõhelyünk volt, de most nagyobb lesz a változatosság, több az újdonság és jobb a merülés. Ez nagyon izgalmas.
Az új törvény szerint más EU-országok búvárszervezeteit el fogják ismerni a jövõben, de a búvárbázisoknak licencet kell kérniük. Manilos Alifierakis kormányzati tanácsadó szerint Görögország tengeri nemzeti parkok rendszerét kívánja létrehozni, hogy a búvárturizmust ellenõrzött keretek között tudja tartani.
KEDVES FÓRUMOZÓK, ITT OLVASHATJÁTOK, HOGY MILYEN SZABÁLYOK VONATKOZNAK JELENLEG A BÚVÁRKODÁSRA GÖRÖGORSZÁG TERÜLETÉN:
Búvárkodás Görögországban
A görögországi spotbúvárkodást jó néhány korlátozás érinti, így van egy pár erre vonatkozó törvény is, amely meghatározza, hogy hol szabad búvárkodni.
Elvileg Görögországban mindenhol szabad búvárkodni, kivéve azokon a helyeken, ahol védelem alatt áll egy régészeti vagy kulurális objektum – de éppen ezekbõl a helyekbõl jócskán akad.
Minden búvárkodás során talált tárgyat azonnal jelenteni kell a kikötõi hivatalban. Ezenkívül a védelem alatt álló helyeken a legszigurúbban tilos egy antik tárgyat, vagy régészeti értékû objektumot felhozni a tengerfenékrõl, valamint ott elmozdítani az eredeti helyérõl. Ugyanúgy tilos a kikötõi hivatal engedélye nélkül a vízalatt fényképezni és videófelvételt készíteni. Az engedélyt a kikötõi hivatal a Görög Kulturminisztérium Vízalatti Régiségek nevû hivatalától kapja meg.
Görögországba való utazáskor a búvárfelszerelést be kell jelenteni (nyilatkozatot tenni róla), és a merülés elõtt a kikötõi hivatal engedélyét be kell szerezni. Azokon a területeken, amelyek a sportbúvárok számára szabadon látogathatók, napkeltétõl napnyugtáig szabad búvárkodni. Az éjszakai merülésekhez újabban egy különleges engedélyre van szükség.
A sok régészeti terület léte miatt, a partmenti vizeknek csak egy csekély hányadában lehet sportbúvárkodni. A listák, amelyeken a jelenleg szabad búvárkodása engedélyezett helyek szerepelnek, több internetes oldalon is megtalálhatók, de az engedélyezett helyek évente változnak, ezért mindig a legújabb listákat kell keresni.
Jelenleg kb. 100 könnyûbúvárállomás valamint búvárfelszerelést árusító üzlet található Görögországban. Ezek nagy része palackot is tölt és felszerelést is kölcsönöz. A bázisokból kb. 15 van, amely 8-10 napos búvárnyaralásokat szervez. Némelyik szervez búvárkörutazást is, különbõzõ helyek érintésével.
A Földközi-tenger vizei nem nyújtanak különösebb búvárélményt, mert nem igen gazdagok színes, pompás növényekben és állatokban. Görögország vizei semmiképpen sem léphetnek versenybe a Vöröstengerrel, de bizonyos helyeken nagy a szivacsok változatossága, mind színben, mind formájukat tekintve, valamint gyakran látható Tritonkürt és hatalmas Pinna erdõk. A legnagyobb élményt a különbözõ barlangok, folyosók, alagutak és érdekes formájú sziklák adják (fõleg a Jón-tengeren és a Kréta körül). Ezenkívül majdnem tíz tengeralatti hajóroncs (Paxos, Kréta, Mikonosz, Chalkidiki körül) körül is szabad búvárkodni.
A búvárbázisoknak megbízható és magas a biztonságistandardjuk, mert évenként ellenõrzik a különbözõ hivatalok õket. Az individuálsi búvárok (szervezett bázis nélkül) számára szintén problémamantes merülés lehetséges a szabad területeken, de be kell jelenteni a merülést a kikötõi rendõrségnél, ahol a búvárengedélyt (igazolványt) kérik bemutatásra. A jelentkezés többnyire angol nyelvû.
A legfontosabb szabályok:
- A hajóról búvárkodók ki kell akasszanak egy fehér csíkos piros zászlót, akik pedig csónak nélkül búvárkodnak, ki kell tegyenek a merülés helyén egy analóg jelzésû bóját.
- Északai merülés tilos!
- Tilos mindenféle navigációs eszköz használata, ami antik tárgyak felkutatását segítheti, ezek még ahajón sem lehetnek, amirõl a búvárok lemerülnek.
- Ha mégis, véletlenül régiséget talál valaki, nem hozhatja fel, nem mozdíthatja el, nem fényképezheti, nem filmezheti és azonnal jelentenie kell a kikötõi rendõrségen.
- A tengerfenéken való mindennemû munka szigorúan tilos!
- Mindenféle halászeszköz használata tilos a merülés során (szigony), valamint ilyen eszköz a hajón sem lehet, amirõl a búvár merül.
- Tilos bármilyen állati vagy növényi organizmus bántalmazása, vagy tengerfenékrõl való eltávolítása (polip, szivacs, rák, kagyló…stb.)
- Búvárfelszerelés bejelentése a beutazáskor kötelezõ.
Az individuális búvárok legnagyobb problémáját az jelentheti, hogy a legjobb búvárhelyek a megközelíthetetlen sziklás partok elõtt vannak, melyek csónak nélkül nem közelíthetõek meg.
A legismertebb szabad búvárkodási területek Korfu és Zakinthosz partjai.
Nem vagyok én ügyes, csak éppen az akkori csapat férfitagjai, akikel akkor nyaraltam, leszavazták a Paxos-Parga kirandulást, ami egy napon volt a búvárkodással és rábeszéltek minket nyúlllekû csajokat...de jól tették. Nagyon jó volt.
Sajnos én a búvárkodáshoz nem értek, viszont van egy ismerõsöm aki ennek a sportnak a megszállotja, majd mondom neki regisztráljon, és írjon ide, mert õ már elég tapasztalt, több éve merül.
Amiért írtam, NAGYON TETSZIK A KÉPEID!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Jó, hogy nem látod, mennyire írigyellek, amiért ilyan szép élõlényeket, növényeket láthattál!