- a harmadik, h wizz-zel thesalonikibe (eddig ugye megvagy ), majd onnan egy kis görög társasággal, az astra airlines-szal samosra. ez lenne a leggazdaságosabb, lévén 40 euró időben foglalva a jegy (per fő per út), mely feladott csomagot is tartalmaz. ám sajnos szintén nem klappol a menetrend, így ez esetben nem athénben, hanem skg-n kell megszállni oda is, vissza is egyet.
ezen túl lehet még hajóval is persze, de arról én hamar letettem, lévén számomra nem tetszős annak az ár/érték aránya. de ez nyilván merőben szubjektív.
Köszi!
Mostmár csak azt áruld el léccci, hogy mi az a "skg"
...és lehetne-e, hogy számszerűsíted a hajóút ár/érték arányát?
igaz, rosszul közelítettem meg, be kell látnom. egyszerűen a helyzet az, h te sokkal strammabb vagy, le a kalappal a krétai túráitok előtt is! és csodaszép helyeken jártatok!
de visszatérve samoshoz: azért teljesen cukorból mi sem vagyunk, pl. ehhez a sziklához, vagy a vízeséshez el fogunk sétálni, rendkívül vonzanak.
sztem három fő repülős módszer van samos elérésére:
- a misiarcék által vitt, mely során bécsből, közvetlen járattal jutnak el a szigetre
- a másik, h athéni átszállással az aegean/olympic-kel. ennek az a hátránya, h a menetrend miatt sajnos meg kell szállni athénben, odaúton. vissza nem, akkor csodajó a menetrend, mindössze egy bő másfél órás átszállás van athénben, ami azt jelenti, h picivel délután 1 előtt indul az ember samosról, és az időeltolódás miatt visszanyert óra okán fél öt előtt már ferihegyen van.
- a harmadik, h wizz-zel thesalonikibe (eddig ugye megvagy ), majd onnan egy kis görög társasággal, az astra airlines-szal samosra. ez lenne a leggazdaságosabb, lévén 40 euró időben foglalva a jegy (per fő per út), mely feladott csomagot is tartalmaz. ám sajnos szintén nem klappol a menetrend, így ez esetben nem athénben, hanem skg-n kell megszállni oda is, vissza is egyet.
ezen túl lehet még hajóval is persze, de arról én hamar letettem, lévén számomra nem tetszős annak az ár/érték aránya. de ez nyilván merőben szubjektív.
-törölt nick 11881 | #216682 | 2014-05-23 18:28:47 | Válasz a #215490. hsz-ra
Rollo, most látom csak, hogy kérdeztél.
Pythagoras cave, amit szeptember végén megnézünk. Többi helyen még nem jártunk. Tudod, viszonylag kicsi sziget, sok-sok lehetőséggel, rejtett zuggal. Ezért kell visszatérni. Többször is.
Tervezünk néhány hosszabb gyalogtúrát, de azt írtad korábban, hogy abból már „kiöregedtél”. Az hogy lehet, amikor én vagyok az idősebb?
azért kérdezem, mert maradt bennem bizonytalanság ezeknél, hogy jól helyeztem-e el őket a térképemen és ha jártál ezeknél akkor átküldeném neked mailben a művemet ellenőrzésre.
-törölt nick 11881 | #214001 | 2014-03-09 12:47:17 | Válasz a #211029. hsz-ra
Ahogy tapasztaltuk, főszezonban menni Samosra, egyáltalán nem gáz. Még a sokak által favorizált Kokkari sem volt csordultig. A reptér közelében pedig egyértelműen mérhető a csekély légi forgalom. Például ahogy Rodoszon, Korfun, vagy éppen Santorinin 5 percenként cserélődnek a gépek, az itt egyáltalán nem jellemző.
-törölt nick 11881 | #213602 | 2014-02-25 10:36:19 | Válasz a #213600. hsz-ra
Ha tényleg aktív éjszakai életre vágysz, akkor Samos nem neked való. Egyáltalán nem.
egyébként van egy vicces, ám afféle kedves, görögös hasonlóság az árajánlatokban: eddig az összes bérbeadó leírta a levélben, hogy az ő ajánlatuk tartalmazza az FDW-t, de figyeljek oda, mert sokan írnak kedvező árat de aztán átvételkor jön a kellemetlen meglepetés, h nincs benne az árban a nullázó..
-törölt nick 11881 | #213492 | 2014-02-20 18:31:14 | Válasz a #213491. hsz-ra
köszönöm! velük az a baj, h karlovassira nem adnak ki autót, márpedig nekünk az volna az ideális. meg végül is ők adták a legmagasabb ajánlatot, bár ezzel sem lógnak ki egyáltalán, inkább az előbb említett teszi azt, a másik irányba.
na mindegy, még olvasgatok, levelezgetek, van még idő dönteni. még egyszer köszönet!
-törölt nick 11881 | #213490 | 2014-02-20 18:12:29 | Válasz a #213482. hsz-ra
Hi Rollo, nekem egyáltalán nem rémlik ez a cég.
Maradtunk ennél: www.samos-car-rentals.de/index-uk.html ; Vivivel már le is leveleztem szeptember végére
misi, ha erre jársz. kis autóbérléses cucc: velük volt bármiféle kapcsolatod, hallottál már róluk? igazság szerint levelezés alapján nagyon szimpatikusak, na és jelentősen olcsóbbak, mint bármelyik másik akitől kértem ajánlatot-ám review-val nincs éppen tele a net.