Szatürosz: (Szatír) Hermész fia, hegyi, erdei termékenységdémon. Lapos, tömpe orrú, kecskefülû és szarvú, borzos hajú lény volt. Haszontalan volt és pimasz, csak a bort szerette és büntetlenül szerelmeskedett a nimfákkal. Kielégíthetetlen nemi vágyának bizonyítéka az a megszámlálhatatlanul sok utód, a Szatüroszok, amelyekkel a nimfák ajándékozták meg.
Zeusz és Héra fia, a dühödt csaták és az öldöklés istene, a tizenkét fõisten egyike. A háborút magáért az öldöklésért, a vérért, a mészárlásért kedvelte. Nem törõdött a csaták kimenetelével, hol az egyik, hol a másik félnek kedvezett. A szenvedély sokszor elhomályosította az elméjét, és nem egyszer megszégyenítve távozott a csatatérrõl. Ereje ellenére nem volt legyõzhetetlen, Athéné pl. mindig gyõztesen került ki a vele folytatott küzdelembõl. Saját apja is sokszor szemébe mondta, hogy gyûlöli, s már rég a Tartaroszba vetette volna, ha nem volna a fia. A csatateret nagy kísérettel járta, s ez magabiztossá tette. Kísérõi: két fia Deimosz és Phobosz, a rémület és az iszonyat, Enüó a harctéri mészárlás, Erisz a viszály és ennek gyermekei. Szent állatai a kutya és a keselyû voltak. Híres szerelmi kalandja Aphroditével, aki öt gyermeket szült neki: Deimoszt, Phoboszt, Erószt, Anterószt és Harmóniát. Melléknevei: Vaskezû, Ércbeborított, Emberölõ, Pajzsbeverõ, Várdúló, Sisakrázó.
Erósz:
Aphrodité és Arész fia, Anterósz, Harmónia, Deimosz és Phobosz testvére, a szerelem istene. Zeusz tudta mennyi kellemetlenséget fog okozni Erósz nem csak neki, hanem másoknak is, ezért születése után nyomban el akarta pusztítani, de Aphrodité egy sûrû erdõbe rejtette el fiát, és oroszlánok gondjaira bízta. Mikor felnõve megjelent az Olümposzon, szépsége mindenkit lenyûgözött és örömmel fogadták maguk közé. Majdnem minden isten és istennõ életébe jelentõsen beleavatkozott. Szárnyakon repdesett a világban és nyilaival vagy szerelmet keltett, vagy szerelmet ûzött. Segítõi az Erószok - a nimfák gyermekei - a halandókkal foglalkoztak, míg Erósz leginkább az istenekkel. Szabadidejét legszívesebben a Ganümédésszel való kockázással töltötte. Felesége Pszükhé, akit anyja akarata ellenére szeretett meg. Neki és a halandó Pszükhének is sokat kellett szenvednie, de végül is egymásra találtak, s kedvesébõl istennõ lett. Közös gyermekük Hédóné, a gyönyör istennõje lett
"Zeusz 10 évig háborút indított Kronosz és titánok ellen."
Titánok
Uranosz és Gaia fiai, a Hekatonkheireknek, a Küklópszoknak és a Titaniszoknak testvérei. Hatan voltak, Ókeánosz, Koiosz, Kriosz, Hüperión, Iapetosz és Kronosz. Apjuk uralma alatt éltek. Házasságra léptek leánytestvéreikkel a Titaniszokkal, Ókeánosz Téthüszt, Koiosz Phoibét, Hüperión Theiát és Kronosz Rheiát választotta feleségül, míg ketten tengeristennõket vettek nõül, Kriosz Eurübiát, Iapetosz pedig Asziát. Gaiát bántotta az, hogy Uranosz másik hat fiát a Tartaroszba vetette és ezért rávette a Titánokat, hogy bosszulják meg apjuk tettét és fosszák meg hatalmától. A legkisebb, Kronosz vállalta a bosszút, élesre fent sarlót vett át anyjától és lesbõl támadva megcsonkította apját. A trónfosztás után Kronosz nyilvánította magát a mindenség urának, de az idõközben börtönükbõl kiszabadított testvéreit ismét a Tartaroszba vetette, mert félt hatalmas erejüktõl. Kronosz Rheiától született gyermekeit sorra lenyelte, mert félt, hogy valamelyik gyermeke fogja megfosztani uralmát. A gyermekéért bánkódó és bosszút esküdõ Rheiának azonban sikerült legfiatalabb gyermekét Zeuszt titokban megszülnie, aki felnõvén valóban fellázadt apja ellen, kényszerítette testvérei visszaadására és hadat üzent ellene. Ezzel kezdetét vette a titanomakhia, a Titánok harca. Kronosz testvéreihez a Titánokhoz fordult segítségért akik készségesen támogatták a küzdelemben és eleinte jelentõsen visszaszorították a lázadók csapatait. Azonban a tizedik évben Zeusz szövetségesei támogatásával végre döntõ csapást mért a Titánokra, a gyõztesek a Tartarosz mélyére vetették a veszteseket és õrizetükre a lebírhatatlan erejû Hekatonkheireket rendelték. Kronosznak késõbb Zeusz megkegyelmezett, de számûzte, mikor pedig uralmát már megszilárdította, a többi Titánt is felengedte sötét börtönükbõl.
Dionüszosz: Zeusz és a halandó Szemelé fia, a szõlõ, a bor, a szüret, a lakomák, a mámor és a felszabadultság istene. Zeusz titokban látogatta a szépséges thébai hercegnõt Szemelét, de ez nem kerülte el féltékeny felesége, Héra figyelmét. Héra féltékenységében nem akarta, hogy a már Zeusztól állapotos Szemelé megszülje gyermekét, s ezért dajkájának álcázva magát, azt tanácsolta a lánynak, hogy kérje meg kedvesét Zeuszt, hogy teljes isteni pompájában jelenjen meg nála, mint egykor Héránál. Zeusz mivel ezelõtt visszavonhatatlan esküvel megígérte kedvesének, hogy teljesíti bármilyen kívánságát, menydörgés közepette és villámokat szórva jelent meg thébai hercegnõnél, ezzel lángba borítva palotáját. A lány nem bírta el a látványt, s halálra égett, de Zeusz kiemelte halott kedvese testébõl még fejletlen fiát, és saját combjába varrta, hogy ott fejlõdjék, s mikor ideje elérkezik világra hozza. A gyermeket Nüsza hegyén szülte meg combjából, a szülésnél fia Hermész segédkezett, s õrá bízta az újszülöttet is, hogy vigye el Inóhoz, Szemelé nõvéréhez, hogy nevelje fel a fiút. Zeusz még azt a kikötést tette, hogy a fiút, mint leányt neveljék, hogy Héra gyanút ne fogjon, azonban az istennõt nem lehetett rászedni, és tébolyt bocsátott Inóra és annak férjére Athamaszra. Ekkor Hermész Dionüszoszt a nüsza-völgyi nimfákhoz a Hüászokhoz és a Szilénoszokhoz vitte, hogy neveljék õk. Dionüszosz itt találta fel a bor készítésének mesterségét és ismerte meg mámorfakasztó tulajdonságait. Már csaknem teljesen felnõtt, de Héra haragja még mindig nem csillapodott le. A nüszai nimfák, Héra bosszújától tartva Zeuszhoz menekültek, aki jutalmul fia iránti gondoskodásukért csillagzattá változtatta õket, belõlük lett a Hüászok (Fiastyúk) csillagkép. Ezután Héra haragja Dionüszoszra irányult, tébolyt küldött az istenre és az Ázsia és Afrika több helyét is bekóborolta kíséretével együtt. Mikor tébolyából kijózanodott tiszteletét az egész világra rákényszerítette és mindenütt terjesztette adományát a bort. Aki ellenállt azt keményen megbüntette, õrületet bocsátott rá, vagy elpusztította. Mikor hatalmát már mindenütt elismerték, leszállt az Alvilágba és megkérte Hádészt, hogy engedje vissza a napvilágra anyját Szemelét. Hádész beleegyezett a kérésbe és Dionüszosz az Olümposzra vitte Szemelét, akit Zeusz Thüóné néven istennõvé tett, s aki ezentúl ott élt fia, s egykori kedvese közelében. Dionüszosz óriási kísérettel járta a világot, kíséretéhez tartozott korábbi nevelõje, az öreg, pocakos, örökké részeg Szilénosz, Pán az erdõ kecskelábú istene, a Szatüroszok és a Szilénoszok az erdõk szellemei és a mainászok, vagy bakkhánsnõk. Híres volt szerelmi kalandja Aphroditéval, aki Priaposzt és Hümenaioszt szülte az istennek, valamint Ariadnéval, Mínósz király leányával, aki a felesége lett és akit Zeusz istennõi rangra emelt. Szent növényei a szõlõ és a borostyán, szent állata a tigris és a párduc volt. Jelképe a tobozban végzõdõ szüreti bot, a thürszosz. Melléknevei: Messzehatóhangú, Repkénykoszorús, Bevarrott.
Trósz és Kallirhoé fia, az istenek pohárnoka. Mikor Ganümédész egyszer nyájait legeltette az Ida hegyén, meglátta õt Zeusz. Megtetszett neki a szép ifjú, aki fekete hajával és elefántcsont fehér bõrével valóban csodálatraméltó volt. Zeusz vagy maga változott sassá, vagy madarát küldte csak, de tény, hogy az ifjút elragadta az Olümposzra és az istenek pohárnokává tette. Apjának, kárpótlásul fia elvesztéséért halhatatlan lovakat és egy arany szõlõtõkét küldött Hermésszel, aki biztosította fia jólétérõl, és közölte, hogy az ifjú halhatatlanná vált.
Lassan a Vízöntõ jegyében járunk, és a görög mitológiába ez is szerepel!
VÍZÖNTÕ: (Latin neve: Aguarius)
Ganümédész a görög mitológiában Trósz trójai király és Kallirhoé nimfa fia. Ganümédész apja nyáját legeltette az Ida-hegy erdõs lankáin, amikor Zeusz, elbûvölve rendkívüli szépségétõl sas képében elragadta, felvitte az Olümposzra, és megtette égi pohárnoknak. A lakomákon õ töltögette a nektárt az isteneknek. Ganümédészért kárpótlásul az apja megkaphatta Zeusztól a világ legjobb lovait vagy a Héphaisztosz készítette arany szõlõvesszõt.
A mítosz egyik változata szerint Ganümédész felkerült az égre az állatöv Vízöntõ csillagképének részeként.
Zeusz és Héra fia, Arész, Hébé és Eileithüia édestestvére, a tûz és a kovácsmesterség istene, az istenek fegyverkovácsa, a tizenkét fõisten egyike. Amikor megszületett kitûnt sántasága és csúfsága és amiért torzan született anyja Héra szégyenében ledobta az égbõl, de nem esett baja, hisz az Ókeánosz vizébe zuhant, ahol Thetisz és Eurünomé istennõk vették pártfogásukba. Itt a tenger mélyén, egy korallbarlangban rendezte be elsõ kovácsmûhelyét, miután a fémek megmunkálásának mesterségét Naxosz szigetén, Kédalióntól kitanulta. Kilenc évig élt a tenger mélyén, s gyártott sok szép, ragyogó ékszert hálája jeléül a tenger istennõinek. Héra azonban rájött erre és visszahívta az Olümposzra, erre Héphaisztosz - megbocsátást színlelve - ajándékot küldött anyjának, egy ragyogó aranytrónt. De mihelyst Héra ráült, béklyók pattantak ki a trónból, fogva tartották Hérát és az egész a levegõbe emelkedve lebegni kezdett. Szidták Héphaisztoszt, de mivel nem tudták Hérát bilincseitõl megszabadítani, elküldtek érte, de õ nem kívánta anyját kiszabadítani. Arészt küldték, hogy hozza el, de Héphaisztosz izzó vasakkal kergette el vad testvérét és Arész megszégyenülten tért vissza az Olümposzra. Az istenek ezután követüket Iriszt küldték el, de Héphaisztosz közömbös maradt és kijelentette, hogy csak akkor hajlandó az Olümposzra visszatérni és anyját kiszabadítani, ha a legszebb istennõt, a ragyogó Aphroditét adják hozzá feleségül. Az istenek rövid gondolkozás után elfogadták a feltételt, csak jöjjön már Héphaisztosz. Héphaisztosz megbocsátott anyjának és megszabadította bilincseitõl, majd kijelentette, hogy az Olümposzon fog élni és itt fogja felállítani kovácsmûhelyét is. Mihelyt beköltözött az Olümposzra az egészet átépítette, az isteneknek aranyból, ezüstbõl, márványból és drágakövekbõl épített palotákat. Olümposzi kovácsmûhelyében az isteneknek gyártott eszközöket, fegyvereket: Zeusznak villámokat, Hérának titkos zárat a hálószobájára, Démétérnek sarlót, Apollónnak és Artemisznek íjat és nyilakat, Arésznak fegyverzetet, Héliosznak szekeret, az istennõknek sok szép, drága ékszert és még sok más egyebet is. Kovácsmûhelyébe a Küklópszokat is maga mellé vette, olyan fújtatókat alkotott, amelyeket pusztán gondolatának irányításával mûködtetett, ezen kívül aranyból készített magának szolgálókat, amelyek eleven lányokhoz voltak hasonlók. Szülei közötti vitákban rendszerint Héra pártját fogta és ennek egyszer az lett a következménye, hogy Zeusz lehajította az égbõl, s egy álló napig zuhant, míg Lémnosz szigetére le nem csapódott. A szigetet megkedvelvén a Moszkhülosz tûzhányóban új kovácsmûhelyt rendezett be magának, de olümposzi mûhelyét sem hagyta el, hanem felváltva használta a kettõt. Felesége a szépséges Aphrodité nem nagyon kedvelte sánta férjét, ezért nem maradt hû hozzá, hanem megcsalta több istennel és halandóval is, többek között Arésszal. Mikor Héliosz észrevette a titokban szerelmeskedõ párt, elmondta a dolgot Héphaisztosznak. A dühös isten cselt eszelt ki és pókháló vékonyságú erõs hálót kovácsolt, amit hitvesi ágyára függesztvén csapdát állított. Bejelentette feleségének, hogy Lémnoszra megy pihenni, oda lesz egy jó darabig és távozást színlelve elvonult. Aphrodité Arészért küldött és a szerelmesek forró vágytól égve lefeküdtek, de egyszer csak azon kapták magukat, hogy úgy meztelenül belegabalyodtak a hálóba és mozdulni sem bírtak. Ekkor Héphaisztosz visszatért házába, s odahívta a többi istent, hogy a párt megszégyenítse. Csak Poszeidón kérésére engedte õket szabadon. Héphaisztosz volt az aki Athéné születésénél segédkezett úgy, hogy meglékelte Zeusz koponyáját, amely lékbõl megszületett az istennõ. Athéné iránt születésétõl fogva vágyat érzett és ez a vágy egyszer elborította elméjét és meg akarta erõszakolni az istennõt, de a jó erõben lévõ Athéné kitépte magát támadója ölelésébõl. Héphaisztosz kedvese volt még Próteusz leánya Kabeíró is, akivel a Kabeíroszokat nemzette, valamint Aitné szicíliai nimfa, aki a Palikoszokat szülte neki. Melléknevei: Bicegõ, Sánta, Híres-ügyes, Furfangos
Zeusz és Maia fia, az istenek követe, a kereskedõk, a tolvajok, az utazók, az atléták, az ékesszólás és a pásztorok istene, a halottak alvilági vezetõje, a tizenkét fõisten egyike. Zeusz Maiát a Pleiászt, aki Árkádiában a Külléné-hegyen élt sötét éjszaka látogatta és halmozta el szerelmével, midõn Hérát az alvás hatalmába kerítette. A törvényes idõ leteltével Maia megszülte fiát, megfürdette, megszoptatta, majd bölcsõbe fektette. Hermész bámulatosan gyors növekedésnek indult és kikelt bölcsõjébõl. A barlang bejárata közelében kószált, amikor egy teknõsre lett figyelmes, amely a barlang felé vette útját. Hermész megragadta az állatot, a barlangba vitte, majd az állat testét teknõjébõl kifejtette és a páncélon fúrni faragni kezdett és elkészítette a világ elsõ lantját. A juhbélbõl készített húrokat lelkesen pengetni kezdte szép dallamokat csalva ki belõlük, rögtönzött dalokat énekelt, majd mikor erre ráunt újabb kaland után nézett. Most már messzire elkóborolt a barlangtól, kíváncsiságtól fûtve vándorolt hegyen-völgyön keresztül, mígnem Pieriába érkezett, ahol Apollón ötven hízott barma legelt. Hermész midõn megpillantotta a teheneket éhség vett erõt rajta és úgy döntött, hogy elhajtja a csordát. Hogy túljárjon Apollón eszén gallyakból és fakéregbõl sarut kötött a lába alá, a teheneket pedig háttal elõre kezdte el hajtani, hogy a nyomok ne árulják el. A teheneket gyorsan hajtotta hegyeken, s dús fûvû mezõkön keresztül, mivel az éj már lassan a vége felé közeledett. Hermész tettét csak Szeléné, a hold figyelte. Hajnalodott már, amikor az Alpheiosz folyóhoz ért. Itt egy barlangba terelte a barmokat, majd tüzet rakott, két tehenet leütött és megsütötte. A húst tizenkét egyenlõ részre osztotta - a tizenkét fõistennek áldozatul - a maga részét megette, a többit pedig elégette. Ezután a teheneket kicsapta legelni, a nap végével ismét a barlangba terelte õket, majd sietõsen hazafelé indult, hisz a második éjszaka maradt már távol az otthonától. Mikor haza ért látta, hogy a barlang ajtaja már zárva van, mint a könnyû pára besurrant a kulcslyukon, a bölcsõjébe feküdt, magára húzta a takarót, s úgy tett mintha mélyen aludna. De Maiát nem lehetett rászedni, ráripakodott Hermészre és haragosan kérdezte, hogy hol járt, s mikor Hermész elmondta hol volt, aggódva intette Apollón haragjától, de Hermész csak kinevette. Eközben Apollón észrevette tehenei eltûnését, a legelõn csak a magányos bikát és a kutyákat találta. Bosszúsan kezdett kutatni elveszett állatai után, de Hermész furfangja révén nem lelt barmai nyomára. Végül is egy jósmadár gyanút keltõ viselkedése révén jött rá, hogy a lopást Zeusz újszülött fia követte el. Dühösen indult Árkádia felé, s mikor a Külléné-hegyre ért elõször is Külléné nimfával találkozott, aki elmesélte neki, hogy a barlangban nemrég egy igen tehetséges gyermek született, s hogy õ is részt vesz a nevelésében. Apollón haragosan lépett a barlangba, illendõen köszöntötte a szép Maiát és a barlangban kutatni kezdett teheneit keresve. Hermész pedig mikor megpillantotta a haragvó istent, magára húzta takaróját, s alvást színlelve szorongatta lantját. Mivel Apollón nem találta a teheneket a bölcsõhöz lépett és ráparancsolt Hermészre, hogy adja vissza az állatokat. Hermész csak értetlenül bámult rá és úgy tett mintha mit sem tudna róluk, s váltig állította, hogy még csak nem is látott semmiféle tehenet, bizonygatta, hogy az õ lábai gyengék még a rögös földhöz és hogy õ csak aludni szeret, meg anyja édes tejét . De Apollón nem hagyta annyiban a dolgot, kikapta a bölcsõbõl, felvitte az Olümposzra és feljelentette Zeusznál lopás vádjával. Hermész még Zeusz elõtt is saját igazát bizonygatta, de az nagyon is jól tudta, hogy mi történt és felszólította, hogy adja vissza Apollón tehenét. Atyja parancsának engedelmeskednie kellett és elvezette bátyját a barlanghoz, ahová a teheneket rejtette. Apollón rögtön észrevette, hogy két tehene hiányzik, s Hermészt erõs kötelekkel megkötözte. Hermész azonban megbûvölte a teheneket, meg sem mozdultak, mintha megbénultak volna és mindaddig így álltak, amíg Apollón szabadon nem engedte öccsét. Ezután mindketten visszatértek a Külléné-hegyre, ahol Hermész megmutatta Apollónnak nemrég feltalált lantját, s hogy kiengesztelje az okozott kárért és a sok bosszúságért, a húrokba kapva játszani kezdett és énekében Apollónt dicsérte. Apollón rögtön megbocsátott és elragadtatásában arra kérte Hermészt, hogy adja neki a lantot a tehenekért cserébe. Hermész belement a dologba, csak még arra kérte bátyját, hogy tanítsa meg jósolni. Apollón azt felelte, hogy ezt nem teheti, de megígérte neki, hogy a Parnasszosz hegyén lakó öreg dajkái a Thriák megtanítják kavicsokból jósolni. Kezet fogtak, majd az Olümposzra mentek, ahol Zeusz hírnökévé nevezte ki, valamint a kereskedelem és az utazás istenévé avatta fiát. Ezután adott neki egy szalagokkal díszített, arany hírnöki pálcát, egy szárnyas úti kalapot és egy pár szárnyas arany sarut, hogy sebesen vigye a híreket tova. Majd Hádész is hírnökévé szerzõdtette, hogy a holtak lelkét vezesse az Alvilágba. Szerelmi kalandjai közül a két leghíresebb Aphroditéval és Drüópé nimfával kapcsolatos. Aphroditéval a szomorú sorsú Hermaphroditoszt, Drüópéval pedig Pánt nemzette, ezen kívül az õ fiai voltak még különféle nimfáktól Szilénosz, Szatürosz, Koniszalosz, Tükhón és Orthanész. Szent állata a teknõs, szent növénye a pálma volt. Melléknevei: Cselszövõ, Hasznotadó, Gyorslábú, Aranyvesszõs.
Azt hiszem kell már egy kicsi napfény, így most a napról írok, és persze Helios tagunk tiszteletére!
Héliosz:
Hüperión és Theia fia, Éósz és Szeléné testvére, a Nap istene. Õ a Nap megszemélyesítõje, minden reggel útra kél, keleti aranypalotájából, nõvére Éósz nyomán. Négy tûzfúvó, szárnyas paripa vontatta tüzes szekéren vág neki az égboltnak, amely útján Hémera kíséri végig. A szekeret húzó négy ló neve: Aithón („az égõ”), Phlégón („a lángoló”), Piróusz („a tüzes”) és Éóusz („a korai”). Alkonyatkor az Ókeánoszhoz érkezik meg, itt Heszpera jelenti be a szerencsés megérkezést. Az Ókeánosz vizében megfüröszti lovait, kicsapja õket legelni a Boldogok szigeteire, majd éjjel óriási aranyhajóba száll és lovaival és szekerével együtt áthajózik keletre, nyugovóra tér, majd reggel ismét útra kel. Kedvesei: Rhodé, aki hét fiút szült, akik a csillagászatban jeleskedtek, Klümené, akivel a Héliászokat és a szerencsétlen sorsú Phaethónt nemzette, Neaira, aki két lánnyal, Lampetiével és Phaethuszával ajándékozta meg, Perszé, aki Kirkét és három halandót, Aiétészt, Pasziphaét és Perszészt szülte, valamint Leukothoé és Klütia akiktõl nincs utódja. Híresek voltak nyájai Thrinakia szigetén, amelyeket Lampetié és Phaetusza legeltették. A nyáj hétszer ötven marhából és ugyanennyi juhból állt, elképezve a háromszázötven nappalt és éjszakát. Szigete Rhodosz volt, ahol különös tisztelet övezte. Szent állata a kakas volt, amelynek hangjára ébredt. Mellékneve: Mindentlátó, Sosempihenõ.
Iapetosz és Aszia fia, Prométheusz, Atlasz, és Menoitiosz testvére. Mikor az istenek élõlényeket formáztak Prométheuszra és Epimétheuszra bízták, hogy tulajdonságokkal ruházzák fel õket belátásuk szerint. Epimétheusz rábeszélte bátyját, hogy bízza csak rá a feladatot, s õ maga pedig pihenjen addig. Epimétheusz pedig elkezdte a tulajdonságok kiosztását, azonban elfelejtkezett az emberrõl. Mikor kész lett, hívta bátyját, hogy bírálja el a munkát, de az észrevette, hogy az embernek semmi sem jutott, mivel Epimétheusz minden jó tulajdonságot kiosztott az állatok között. Ezért ellopta a tüzet az égbõl az emberek számára, és megtanította õket a kézmûvességre és a házépítésre. Emiatt Zeusz megbüntette õt, és a Kaukaszosz sziklájához láncoltatta, Epimétheusznak pedig elküldte Pandórát, akit Héphaisztosz és Athéné készített agyagból. Epimétheuszt annyira lenyûgözte Pandóra szépsége, hogy befogadta és feleségül vette, azonban Pandóra kíváncsi természete révén felnyitott egy hombárt, amelyet nem lett volna szabad, s rászabadította az emberiségre az öregséget, a bánatot, a betegségeket, s egyéb rosszat, amik a hombárba voltak bezárva. Epimétheusznak és Pandórának három leánya született: Prophaszisz, Metameleia és Pürrha.
Ferrari barátnõmnek tiszteletére írom a következõt, a tavaly nyári Kos emlékei miatt, ha jól emlékszem a kedvenc éttermét pont errõl az istenrõl nevezték el!
Dionüszosz:
Zeusz és a halandó Szemelé fia, a szõlõ, a bor, a szüret, a lakomák, a mámor és a felszabadultság istene. Zeusz titokban látogatta a szépséges thébai hercegnõt Szemelét, de ez nem kerülte el féltékeny felesége, Héra figyelmét. Héra féltékenységében nem akarta, hogy a már Zeusztól állapotos Szemelé megszülje gyermekét, s ezért dajkájának álcázva magát, azt tanácsolta a lánynak, hogy kérje meg kedvesét Zeuszt, hogy teljes isteni pompájában jelenjen meg nála, mint egykor Héránál. Zeusz mivel ezelõtt visszavonhatatlan esküvel megígérte kedvesének, hogy teljesíti bármilyen kívánságát, menydörgés közepette és villámokat szórva jelent meg thébai hercegnõnél, ezzel lángba borítva palotáját. A lány nem bírta el a látványt, s halálra égett, de Zeusz kiemelte halott kedvese testébõl még fejletlen fiát, és saját combjába varrta, hogy ott fejlõdjék, s mikor ideje elérkezik világra hozza. A gyermeket Nüsza hegyén szülte meg combjából, a szülésnél fia Hermész segédkezett, s õrá bízta az újszülöttet is, hogy vigye el Inóhoz, Szemelé nõvéréhez, hogy nevelje fel a fiút. Zeusz még azt a kikötést tette, hogy a fiút, mint leányt neveljék, hogy Héra gyanút ne fogjon, azonban az istennõt nem lehetett rászedni, és tébolyt bocsátott Inóra és annak férjére Athamaszra. Ekkor Hermész Dionüszoszt a nüsza-völgyi nimfákhoz a Hüászokhoz és a Szilénoszokhoz vitte, hogy neveljék õk. Dionüszosz itt találta fel a bor készítésének mesterségét és ismerte meg mámorfakasztó tulajdonságait. Már csaknem teljesen felnõtt, de Héra haragja még mindig nem csillapodott le. A nüszai nimfák, Héra bosszújától tartva Zeuszhoz menekültek, aki jutalmul fia iránti gondoskodásukért csillagzattá változtatta õket, belõlük lett a Hüászok (Fiastyúk) csillagkép. Ezután Héra haragja Dionüszoszra irányult, tébolyt küldött az istenre és az Ázsia és Afrika több helyét is bekóborolta kíséretével együtt. Mikor tébolyából kijózanodott tiszteletét az egész világra rákényszerítette és mindenütt terjesztette adományát a bort. Aki ellenállt azt keményen megbüntette, õrületet bocsátott rá, vagy elpusztította. Mikor hatalmát már mindenütt elismerték, leszállt az Alvilágba és megkérte Hádészt, hogy engedje vissza a napvilágra anyját Szemelét. Hádész beleegyezett a kérésbe és Dionüszosz az Olümposzra vitte Szemelét, akit Zeusz Thüóné néven istennõvé tett, s aki ezentúl ott élt fia, s egykori kedvese közelében. Dionüszosz óriási kísérettel járta a világot, kíséretéhez tartozott korábbi nevelõje, az öreg, pocakos, örökké részeg Szilénosz, Pán az erdõ kecskelábú istene, a Szatüroszok és a Szilénoszok az erdõk szellemei és a mainászok, vagy bakkhánsnõk. Híres volt szerelmi kalandja Aphroditéval, aki Priaposzt és Hümenaioszt szülte az istennek, valamint Ariadnéval, Mínósz király leányával, aki a felesége lett és akit Zeusz istennõi rangra emelt. Szent növényei a szõlõ és a borostyán, szent állata a tigris és a párduc volt. Jelképe a tobozban végzõdõ szüreti bot, a thürszosz. Melléknevei: Messzehatóhangú, Repkénykoszorús, Bevarrott.
Jövõ hétre kell megírnom egy irodalom tételt a következõ címmel: " A görög mitológia emberközpontúsága" Tudna nekem valaki segíteni? Az is megfelel, ha csak egy-egy jó ötletet adtok az esszémhez!
Már a vázlat kész van, mégis hiányzik még valami belõle!
Hádész
: Kronosz és Rheia negyedik gyermeke, a legidõsebb fiú, Hesztia, Démétér, Héra, Poszeidón és Zeusz testvére, az Alvilág fejedelme. Megszületése után ugyanaz a sors jutott neki, mint többi testvérének, apja lenyelte attól való félelmében, hogy valamelyik gyermeke ledönti majd trónjáról. Csak Zeusz kerülte el ezt a sorsot, mivel anyja titokban szülte meg és elrejtette Kréta szigetén. Mikor felnõtt, fellázadt apja ellen és elnyelt testvérei visszaadására kényszerítette õt. Mikor Kronosz gyomrából kiléptek, Zeusz mellé pártoltak és megdöntötték apjuk uralmát. Ezután a három fiútestvér Hádész, Poszeidón és Zeusz sorsot húztak, hogy a világ melyik részét ki fogja uralni. Zeuszé lett az ég, Poszeidóné a tenger, Hádészé pedig az Alvilág. Hádész birodalma a föld mélyén terült el, elsõ övezete a vad, kietlen Aszphodélosz mezõk voltak, amelyet a Könnyek mezejének is neveztek. Itt azok az elhunytak bolyongtak céltalanul, akik életükben se jók, se rosszak vagy jók is, meg rosszak is voltak. A következõ az elõzõvel határos övezet az Erebosz örök homálya, ahol Hádész lángszínû palotája állt. Itt lakott feleségével, Perszephónéval, Démétér leányával, akit õ rabolt el a felvilágból. A palotától balra egy fehér ciprusfa állt, közvetlen a feledést hozó Léthé vize mellet, ahová a beavatatlan halottak jártak inni. A palotától jobbra az Emlékezés tava hullámzott egy fehér nyárfával a partján, itt a beavatottak oltották szomjukat. Innen az Ereboszból, Hádész trónszéke alól eredtek az alvilági folyamok: a Sztüx, aminek habjaira az istenek esküdtek, az Akherón, a bánat folyója, a Kokütosz, a jajveszékelés folyója, a lángfolyó, a Phlégethón, a feledés folyója a Léthé és a madártalan Aornisz, amelynek mocsaras vizébõl mérges gázok gõzölögtek ki. A lelkeket a Sztüxön Kharón vitte át, a túlpartra rozoga ladikján, de csak azokat, akik megfizették a révpénzt (ezért a halottak szájába pénzt helyeztek). A folyó túloldalán Kerberosz õrizte a bejáratot, beengedve mindenkit, de vissza senkit. Három út találkozásánál volt található az alvilági bírák triászának székhelye. Az újonnan érkezett szellemek mind ide zarándokoltak, hogy döntsenek további sorsuk felõl, majd az ítélethirdetés után útnak indították õket a három út valamelyikén: az Aszphodélosz mezõkre, a Tartaroszba vagy az Élüszionba. A Tartarosz az Alvilág legmélyebb régiójában helyezkedett el, kapuját a Hekatonkheirek õrizték. Itt a bûnösök lakoltak, szenvedtek vétkeikért. Az Élüszion bejárata az Emlékezés tava mellett volt, itt az életükben bûntelenek éltek tovább, ahol örök nappal és meleg uralkodott. Lakói szüntelenül vigadtak és játszottak. Az Élüsziontól nem messze terültek el a Boldogok szigetei, ahol Kronosz uralma alatt azoknak az embereknek a lelkei éltek, örök boldogságban, akik már háromszor érdemelték ki az Élüsziont. Hádész ritkán látogatott a felvilágra, csak ha az Olümposzra hívták nagyritkán vagy ha kéjvágy fogta el. Ilyenkor fekete fogatát használta, amelyet négy füstokádó fekete ló húzott: Orphnaiosz („a sötét”), Aithón („az égõ”), Nükteusz („az éji”) és Alasztór („a bosszú”). Így rabolta el egyszer Perszephónét is, aki hûséges felesége lett, bár gyermekei nem voltak tõle. Hádész egyszer megpróbálta elcsábítani Minthé nimfát, de Perszephóné még idejében megjelent és a lányt átváltoztatta kellemes illatú mentává. Leuké nimfát pedig meg akarta erõszakolni, de felesége õt is átváltoztatta, az Emlékezés tava mellett álló fehér nyárfa lett belõle. Hádész szigorú, kérlelhetetlen, de nem kegyetlen és gonosz isten volt. Legértékesebb tárgya a láthatatlanná tevõ sisak volt, amelyet néha másnak is kölcsönadott. Fején ébenfa koronát viselt, kezében kétágú jogart tartott. Szent fája a ciprus, virága a nárcisz volt. Melléknevei: Sokvendégetfogadó, Éjfürtû, Gazdag. A Hádész uralma alatt álló istenek, bár nem voltak sokan, de azért félelmet gerjesztõ tulajdonságaik és kinézetük biztosította, hogy az emberek jobban rettegjenek tõlük, mint bármely más istentõl. Ezek: Kharón, Thanatosz, Hüpnosz, a Kérek, Hekaté, az Erinnüszek, Empúsza, Kerberosz, Lamia és Eurünomosz voltak és akiket javarészt maguk az olümposzi istenek is megvetettek sötét tulajdonságaik miatt
A Herkules sorozatban én nagyon csíptem, persze Herkules volt a nyerõ mindig!
Nincs beírva úticél.
Nagyon jó ez a topik. Gratulálok a témanyitónak és a hozzászólóknak is! 
Nincs beírva úticél.
