Látom, hogy Te is komolyan foglalkozol a dologgal! Az nagyon jó, hogy fotóztál menetrendeket, majd elérhetővé teszed valahogy? Engem is nagyon érdekelne!
A Tom Stone-könyvet olvastam én is, miután a könyves topikban ajánlottátok. Patmos elég felkapottnak tűnik, már a Google Earthön is szembeszökő a rengeteg kép, amit oda feltettek, ezért tartok tőle, hogy kicsit turistásabb hely. De biztos nagyon szép is, mert csupa jót olvastam róla.
Nekem eddig Lipsi, Leros és Arki tűnik biztos pontnak, bár a többinek még annyira nem néztem utána. Félek, hogy mindenhol találok majd valami vonzó dolgot, ami miatt kihagyhatatlannak gondolom majd. Kiindulásnak én is Kost gondolnám, pár napot egyúttal el is töltenénk akkor ott, megnézve a legfontosabb dolgokat. Meg esetleg elmennénk egy egynapos kirándulásra Nissirosra.
Ha megkaptad majd a könyvet, akkor megirod, hogy milyen? Sztem én is megrendelem majd.
Szóval innét indult a "beszélgetésünk": http://www.hellasz.hu/forum/viewtopic.php?p=134836#134836
Bennem egy Kalymnos-Telendos-Patmos-Lipsi-Leros utazás kezd körvonalazódni, persze kiegészülhet még mással is. Ezek közül Patmost-Lipsit-Lerost mindenképpen szeretném látni. Tavaly Kosról elmentünk egy napos kirándulásra Patmosra, nagyon megfogott a sziget. Olvastam Tom Stone: Volt egyszer egy tavernám c. könyvét, ha nem ismernéd, ajánlom figyelmedbe, ott játszódik.
A Dodekanészosz szigetiről elég jó infókat találsz itt: http://www.hidden-greece.co.uk/destinations/Dodec.html
+ találtam egy angol nyelvű útikönyvet is, ami megrendelhető (megrendeltem már, kíváncsi vagyok milyen lesz): http://utikonyv.eu/spd/k_606800/Samos_Patmos_the_Northern_Dodecanese_EG_21E
Már most nézegettem (igaz idén máshova megyünk), hogy az Olimpic Airlines-nak Kosra és Lerosra is van járata Athénból. Általában Kosra olcsóbbak a jegyek, mint Lerosra. Arra gondoltam, hogy Kosra lehetne érkezni és Lerosról pedig vissza utazni Athénba, vagy fordítva. A szigetek között elég jó a hajó/komp összeköttetés. Tavaly lefotóztam jópár menetrendet, majd előkeresem őket, hátha segítenek valakinek.
Jó tervezgetést kívánok!
Sztem jópofa dolog ez a készcsomag. Az ár sztem is korrekt. Az 5-4-5 kombináción már el is gondolkodnék. 5 éjszaka az 4 teljes egész napot jelent, azzal már lehet kezdeni valamit.
Persze, nem azért írtam ide, hogy Münchenből menjetek, csak hogy létezik ilyen "készrecsinált csomagban" is és hogy mennyi az ára azt is csak hasonlítási alapnak írtam le ahhoz, hogy ha valaki maga száolgat ilyesmit. Szerintem lényegesen olcsóbban jön ki, mint ha magam szervezném, hiszen ebben benne van a repülőjegy, minimum 3 kompjegy, a transzferbuszok, a szállodák (nem apartman) reggelivel.
Egyszer szívesen kipróbálnék ilyet, de félek, hogy túl rohanós lenne.
Az utazási árak (itt) szinte alig változnak, nem úgy, mint otthon, hogy minden évben emelkednek.
Mindenesetre ezek a kombinációs utazások, amiket Andi tett be, azok nem azért magasabb árúak, mert euróban vannak (az tévesztett meg, hogy ezt írtad), hanem azért, mert azokról a szigetekről van szó, meg a közöttük lévő utazás megszervezéséről. Ezt ha pl. az Aeolus csinálná, nála is hasonló lenne az árfekvés.
Ja értem, akkor másról beszéltünk. Nyilván az utazási irodának megvan az az előnye, hogy a tömeges foglalásokra kedvezményt kap, buszos utat eleve egyénileg nem nagyon lehet kivitelezni, szóval vannak érvek mellette.
Csak azt gondoltam,hogy amennyit az Aeolusnak fizettünk kettőnknek az útért forintban,annyiért nem tudtuk volna elintézni a repülőt,szállást,transzfereket,kompot,buszt.
Nézem a netes árakat,de nem hiszem,ha ennyi Ft.-ért vennék eurót,
azért ugyanezt meg tudnám oldani.
Macsosz
Ezt a forintban fizetést nem nagyon értem, szerintem mindegy, hogy magadnak váltod át a forintot euróra és azzal fizetsz kint, vagy itthon fizetsz be egy irodánál forintban - biztos vagyok benne, hogy a nagy árfolyamingadozásokat az utazási irodák is ráterhelik az utasokra. Pontosan nem tudom, hogy hogyan műxik, de csodálkoznék, ha nem így lenne.
Sziasztok Andi és Haspók
Fantasztikus kombinációk,jó áron!
Úgy értelmeztem,hogy Németországban van ilyen lehetőség..jól?
Sajnos azt hiszem,itthon még mindig kedvezőbb,ha forintban tudjuk
fizetni az út legalább egyrészét ...vagy nagyon elszámoltam magam?
Andi!nyiss egy irodát-egyenlőre felerész forintért -itt minálunk
Közben rájöttem a második megfogalmazásból, hogy ezek nyilván komplett csomagok, amik ott kint így simán foglalhatók. Ez úgy néz ki, hogy elvisznek oda, letesznek arra a 3-4-5 napra, és aztán tovább, ugye?
Van olyan is, hogy Skiathos-Skopelos-Alonissos-Pileon, de az már nem ebbe a topikba tartozik. Szerintem otthon is lenne erre kereslet. Ha utazási irodaát nyithatnék, biztosan ebbe vágnék bele