Naxos várostól délre előbb van Ag. Prokopios, utána jön Agia Anna.
Bottakati,
ugyan, semmi probléma, előfordul az ilyesmi, az írások összemosódnak az emberben, főleg, ha sokat olvas egyszerre.
Szálláshelyek:
már az előző hsz-omban is arra utaltam, hogy szerintem nem a görögök döntenek ebben, hanem az utazási iroda, és inkább az ő saruknak érzem ezt az egész kialakult helyzetet. A görög szállásadónak szerintem édesmindegy, hogy milyen nemzetiség lakik a tengerre néző szobájában, ha kifizeti az árát. Amikor én egyénileg foglalok, akkor még sosem ért amiatt hátrány, hogy magyar vagyok. (Az igaz, hogy nagyon oda kell figyelni, mert ha az ember külön nem köti ki, hogy melyik szobát kéri, akkor úgy gondolják, hogy úgyis mindegy neki, és kérdés nélkül beteszik az előnytelenebb adottságúba, a jobbakba meg gondolom, olyanokat tesznek, akik szóltak, hogy milyet szeretnének. )
Az utazási iroda szerintem jó tárgyalási helyzetben van, amikor egy szezonra előre sok szobát lefoglal egy adott szálláshelyen és nagyon csodálkoznék, ha nem kötné ki előre, hogy neki pontosan melyik szobák kellenek. De én inkább azt gyanítom, hogy a magyar irodák eleve a legolcsóbb szobákat kérik, hogy az útjaikat ennyivel is olcsóbban adhassák /legyünk jóindulatúak, a másik lehetőség ugye, hogy ezzel is több hasznot tudjanak zsebre tenni... /.
Persze amikor a vendég megérkezik, ő csak azt látja, hogy ő kapja a rosszabbat, a nyugat-európai meg a jobbat. Az utazási iroda meg csak a vállát vonogatja, hogy a szobabeosztásba neki nincs beleszólása. Ez szerintem csak annyiban lehet igaz, hogy azon belül, amit ő lefoglalt, esetleg már ott helyben dől el a beosztás. De ugye, ha egyetlen tengerre nézőt sem foglalt pl., akkor hiába bízik abban az ember, hogy majd ő olyat fog kapni.
Bocsi, tényleg összekevertelek és ezúton elnézést kérek Suzukitól is persze. Pedig ő is írt nekem és adott jó tanácsokat.
Nem ismerem az utazási irodák belső világát, de nekem úgy tűnik, hogy a népszerű nyaralóhelyeken először a nyugat-európai utazási irodák foglalásait részesítik előnyben, utána jönnek a magyarok. Azok meg olyan szállásokat kapnak, amik már nem nincsenek annyira jó helyen, nem olyan szépek, jó felszereltségűek, stb. Ez abból is látszik, hogy a magyar utazási irodák által ajánlott legtöbb szálloda, apartman, stúdió a különféle szigetek honlapjain fel sincs tüntetve, mint esetleges jó szálláslehetőség. A másik szempont pedig szerintem az ár, az iroda előnyös áron lefoglalja, és jó kis hasznot rátéve értékesíti nekünk. Ez persze az én teóriám csak, de a tavalyi szállásunk ennek ékes példája volt. Van valaki esetleg, aki másképp tudja?
Vojandi
Nem is kell keresned miattam a térképet, majd én keresgélek, köszönöm! Már eddig is sokat segítettél. A nudi nem zavar, és ha olyan jó hosszú a part Agia Anna-n és utána, igazán el fogunk férni a Naxos-i nyaralókkal együtt. Görögországban egyébként ez az egyik dolog a sok közül, ami tetszik, hogy nem kerítik el partrészeket, mint Nyugat-Európában olyan sok helyen, hiszen a tenger és a part mindenkié. (És ha a homodűnék mögül megjelenik kézen fogva Brad Pitt George Clooney-val, az már csak hab a tortán lesz )
Úgy emlékszem (nem biztos), hogy Agia Anna után kezdődik el a hosszú (huszonvalahány km) Plaka strand (Agios Prokopis is valahol ott van - most lusta vagyok előbányászni a térképet). Ez a rész végig homokdűnés, nagyon szép part, de nem igen van üres része, mert a legtöbben, akik Naxos városban nyaralnak, ide járnak ki strandolni. Ja, és majd ne lepődjetek meg, ha meztelen férfipárok sétálnak kézenfogva a parti homokban - ez ott elfogadott(nak tűnik).
általános tapasztalatom az, hogy a magyarokat – még a drága és magasabb szintű szállodákban is - a rosszabb (földszinti, konyhára vagy parkolóra néző, stb.) szobákba teszik. A jobbakat kapják a nyugat-európai és most már bizony a cseh, és szlovák vendégek.
Ezt amúgy nem is teljesen értem, hogy miért alakulhatott ki így. Amikor az utazási iroda lefoglalja a szobákat előre egész nyárra, akkor nem mondhatja vajon meg, hogy pontosan melyik szobákat kéri a szállodában...? Vagy lehet, hogy az irodák direkt a legolcsóbb szobákat foglalják, aztán csak ráfogják a görögökre, hogy szerencsétlenül osztották be a szobákat...?
szerintem összekeversz most egy kicsit Suzukival. Ők mennek az Apollónos Santorini-Naxos kombinációra. Mi egyénileg megyünk (útiterv az avatarom alatt ), úgyhogy ezért leszünk csak három napot a szigeten. Így a szállásokról nem is fogok tudni beszámolni, mert mi a netről foglaltuk apartmant, de a szigetről mindenképpen bőven fogok majd írni!
A Tripadvisor nekem arra jó, hogy általános képet kapjak egy-egy szállásról. Nem vagyunk túl nagy igényűek, legyen tiszta és viszonylag csendes. Nekem nem kell bár a medence mellett, hiszen ott a tenger.
Mi utaztunk egyénileg és irodával is, általános tapasztalatom az, hogy a magyarokat – még a drága és magasabb szintű szállodákban is - a rosszabb (földszinti, konyhára vagy parkolóra néző, stb.) szobákba teszik. A jobbakat kapják a nyugat-európai és most már bizony a cseh, és szlovák vendégek.
A 7 km Agia Anna és Naxos városa között nem sok, főleg, ha bérlünk motort, 10 perc alatt benn vagyunk a városban. De most elkezdem keresni a busz menetrendet is. Nekem nagyon tetszik Naxos városa, de vonz az is, hogy Agia Anna – legalábbis a képeken és leírásokon – olyan, mintha csak te lennél ott, a tiéd lenne az egész part. Meg az ottani szállás is elég jól néz ki. Persze augusztusig van még időnk dönteni, de olyan jó esténként agyalni ezen!
Mivel te előbb utazol, majd kérlek, írd meg a benyomásaidat a szállásról és a szigetről. Köszönöm!
Hogyhogy csak 3 napot lesztek Naxoson, nem két hetes útra fizettél be (1 hét Santorini-1 hét Naxos)?
Szia
Bottakati
Megnéztem a Tripadvisort, hát olaszul nem tudok, de az angol és a francia nyelvű review-kat átfutottam. A fő üzenet számomra az volt mindkét hotelnél, hogy eléggé lepukkantak, rájuk férne egy felújítás. Az olaszoknak is nyilván ez volt a fő bajuk, a fürdőszobafotókról gondolom.
Mivel gondolom, ez egy elég olcsó árfekvésű hotel, szerintem ezeknek a hsz-oknak egy része nyafogás. Aki luxusberendezést szeretne, menjen a Hiltonba. Az ilyesmi véleményeken meg csak mosolyogni tudok:
"(they wash the dishes in front of you while you take food at the buffet...), pool is desolate without bar"
Akinek az a legfőbb gondja, hogy nincs bár a medence mellett, annak a véleményével nem nagyon tudok azonosulni.
Ami talán inkább aggasztó lehet, az az, hogy a földszinti (alagsori...?) szobák a Naxos Holidays-ban sötétek, meg hogy az utcára néz a hotel. (Bár az utolsó hozzászóló szerint ettől még csendes.) Én nem vagyok gyakorlott utazási irodával utazó, de másoktól szoktam olvasni, hogy az irodák nem tudják garantálni, hogy melyik szobát kapod, így én azt hiszem, hogy leginkább attól tartanék, hogy egy ilyen sötét lenti szobát osztanak nekem...
Hát ahhoz igen ütemesen kell sétálnotok, hogy onnan félóra alatt beérjetek a városba, mert kb. 7 km-re van tőle... De van gyakori buszjárat Naxos és Agia Anna között, tehát szerintem nyugodtan lakhattok ott, ha az tetszik.
Én is keresgélem bőszen a képeket meg a leírásokat. Tegnap este nézegettük az Apollon szálláslehetőségeit és a férjem eléggé az Agia Anna apartman mellett van. Mondtam neki, hogy ott nincs semmi (bár a part eszméletlen szép és közel is van a szálláshoz) de őt épp a semmi, a csend vonzza. Ma azt próbálom majd megkeresni, hogy milyen messze esik Naxos városától, mert ha gyalog is be lehet sétálni max félóra alatt, akkor nem vészes. Nekem a Sergis meg a Naxos Holiday hotel is tetszik, de a neten (tripadvisor) a fórumozók eléggé lehúzták mind a két szállást.
örömmel veszek én is minden képet és leírást minden mennyiségben! Hétvégén töménytelen időt töltöttem azzal, hogy a Google Earth-ben nézegettem a szigetet.
Bottakati,
mi csak bő három napot leszünk ott, és ezalatt tervezünk mindent megnézni, úgyhogy szerintem az öt nap is bőven elég lesz rá!
Egyre jobban vonz ez a sziget. Nem baj, ha vannak kopár részei (minden görög szigetnek vannak), de a képek a tengerpartról, a sikátorokról lenyűgöznek. Köszönöm a képeket!