Én eddig 2-szer voltam Macedónián át Görögországban kocsival, de ilyen korrupciós dolog nem történt egyszer sem. Szerintem ha akarnak, úgyis belekötnek valamibe, tehát erre úgymond nem lehet igazán felkészülni. avaly odafelé vmelyik fizetőkapu előtt komolyan megrohamoztak minket a kéregető cigányok, nem volt egy sima menet, de sikerült őket leszerelni, nagy nehezen ( rendőrigazolvány sokat segített ).
Rendben! Nem kifogás, csak nyafogás, de idén még csak egyszer jártam arra.
De a témára visszatérve, tartom a véleményemet, miszerint, ha akarnak, úgyis megfejnek! És ez ellen semmit sem tehetünk. Erről tudnék írni egy másik topicban, mert más ország, de dettó a közegek felfogása. Ha gondolod, hogy ne romboljuk a topicot, megírom az illetékes topicban a hétvégén velünk történteket.
Bocsi az off-ért!
Én is vennék Pesten, de 200 kilóméterre lakom. Itt nem árulnak denárt. De ha meg lenne a megfelelő mennyiség, még akkor sem biztos, hogy megelégszenek vele. Akkor megint kénytelen lennék eurót adni, mert azt szeretik. És okot mindig találnak arra, hogy fizess nekik.
Mi sokat járunk a határon túlra, ezért a zöldkártya mindig az autóban van. De ha akarnak, akkor úgyis találnak ki valamit, amivel lehúzhatják az embert.
Tavaly előtt az autópálya kapunál húztak le bennünket. És mi még nem is panaszkodhattunk, mert akik egy órával utánunk értek a kapuhoz, azoktól a dupláját kérték annak, amit mi fizettünk. Pedig ki volt írva, hogy mennyit kell fizetni, de nem engedte fel a sorompót, amíg nem kapta meg, amit akart.
Nálunk a zöldkártyába kötöttek bele!Azok akik gyerekkel utaznak jobban ki vannak téve az ilyen lehúzásoknak.Tutira nem akar senki kisgyerekkel órákat állni a határon.10 euro volt a szabadságunk ára.Már többen mondták,hogy aki a nyelvükön köszönti őket azokkal kedvesek és nem kötözködnek!Azt a két három szót meg leget tanulni.Ettől függetlenül legyen 10-20 euro kéznél mert sosem lehet tudni!Felháborító,de ha tudunk róla akkor számolni is lehet vele és nem rontja el a nyaralásunkat!
Velünk rendesen kitoltak tavaly a macedon határon.
Nem vittünk más biztosítást, csak az EUB-osat, ezért fejenként 3 eurót kellett volna fizetnünk. A buszsofőrök lealkudták a felére, de ez akkor is nagy lehúzás egy nevenegynehány fős buszon, ahol csak 10 embernek volt a Tb által kiállított kártyája.
Haragudtam a sofőrre, mert elég lett volna a határőr orra alá dugni a biztosítási kötvényünket, mert azon szerepel, hogy mely országokban érvényes a biztosítás.
Érdekes módon, amikor visszafelé jöttünk, határozottabb buszvezetőink voltak, akik segítségével megfelelőnek bizonyult a biztosításunk.