Erdélyben olyan olcsó a szállás, hogy nem érdemes évi egy- két hét miatt házat venni. Habár egy gerenda házat elfogadnék, ami mellett fából készült fészer van. Amikor kinn voltunk, rengeteg ilyen épületet láttam.
Szlovákiában nem jártam amióta a vihar letarolta a fenyveseket. Pedig imádjuk a Tátrát.
Hát igen, ahogy Vojandi mondja sokban hozzájárul a vissza-vissza téréshez az, hogy bizony Görögország azért még elég olcsó. Hiába vágynék én vissza évente, ha nem tudnám kifizetni. Ugyanakkor ott kell lenni annak a valaminek, annak amirõl Mia is oly szépen beszélt.
Persze, hogy menni kell másfelé is, ami tõlem telik meg is teszem. A lányaimnak nem sok fehér folt van saját országukban, a többi utazás helyszíne szintén sok mindent adott nekik. De õk is érzik itt valami van, valami ami olyan jó. Hogy aztán õk a késõbbiekben hogyan döntenek az utazásaik kiválasztása során nem tudom, de most természetes szinte nekik: nyár akkor Görögország.
Csutek tapasztalatairól meg annyit, hogy még nagyon sokan tartanak Erdélytõl, amit értek, én is sokáig így voltam ezzel. De erõt vettem magamon, és a gyerekeket sem tartottam vissza hasonló esetben. Ha valaki már bevállalja, hogy kivisz egy rakás gyereket, az tudja mit csinál. Tudom pedagógus lévén. Nekünk több ismerõsünknek háza is van ott, mi is gondolkodtunk rajta, de az a 400 km visszatartott, olyan sokat nem tudok kinn lenni, arra meg nincs pénzem, hogy rendszeresen kijárjak.
Kedves Mia! Nagyon szép, amit írtál Görögországról. Én is így vagyok ezzel, hogy egyszerûen nem tudom megfogalmazni, mi az , ami mindig visszahúz Görögországba. Én is így együtt keresem mindazt, amit leírtál. Az idén kicsit késve jött meg az érzés, nem tudom mi lehetett az oka, de utána már nagyon fájt, hogy haza kellett jönnöm, és már megint mennék vissza.
Remélem, hogy jövõre ismét összejön, mert most már nem nyár a nyár Görögország nélkül! Köszi, hogy megpróbáltad megfogalmazni, amit már én is próbáltam de nem sikerült.
mi tavaly Görögországban nyaraltunk, egy 16 napos körutat csináltunk, elsõsorban a Peloponnészoszon. ez volt a 7. utunk ebbe a csodálatos országba. írtam beszámolót is róla ide a hellászra, és a fotóim is megtalálhatók az albumon. még mindig állítom, hogy életem legnagyobb és legcsodálatosabb utazása volt, és elhatároztuk, hogy jövõre, a nászutunkra is egy hasonlót szervezünk. ehhez viszont spórolni kell, így idén olyan helyre akartunk menni, ami egy kicsit más, közelebb van, sok a látnivaló, viszont olcsó. Bosznia-Hercegovinában és Dél-Dalmáciában jártunk. álomszép helyeken, a bosnyákok különösen kedvesek voltak, hozzájuk mindenképp szeretnénk visszatérni. a horvát tengerpart szépségeit talán nem is kell bemutatni senkinek, mintha a Paradicsomban jártunk volna. (képek itt: http://www.flickr.com/photos/19553236@N00/)
de 2 hete hazajöttünk, és valahogy úgy el is múlt az egész. sokat beszélgettünk a párommal, és rájöttünk, hogy valami hiányzott. másodszorra voltunk Dalmáciában, de azt a valamit, ami a görögöknél mindig meg szokott lenni, most nem találtuk meg. egyszer valaki azt kérte, hogy fogalmazzam már meg, hogy mi az a valami, mert nem érti. ezt írtam:
Horvátországban gyönyörû helyek vannak, hihetetlen szép természeti adottságok. hangulatos óvárosok, és egy pici történelem.
Görögországban ezen kívül ott él ma is a többezer éves múlt, maga a történelem, a mentalitás, a vendégszeretet, a szokások, a görög ételek, a zene, a tûz és a nyugalom, a kultúra, az illatok, a talpam alatt sercegõ kiégett fû, egyszerûen a Minden. ehhez a gyönyörû táj "csak" fûszer. egyszerûen sokkal többet ad, mint bármely másik hely, ahol eddig valaha jártam.
Andi Korzikai véleményével abszolult egyetértek, barátaink voltak ott. Mi is terveztük, hogy elmegyünk de amikor elmesélték hogy bántak velük azonnal töröltük a nyaralási célpontok közül. Pedig nem a turisták tehetnek a kialakult helyzetrõl. Nizzában voltunk néhány éve. Megdöbbentõen gyorsan közlekednek. Vadak, energikusak és mégis sokkal kevesebb baleset van náluk mint itthon. Egyébként nagyon kedvesek és barátságosak voltak. De nyomukba sem érnek a görögöknek. Az olaszokról nekem nincs jó véleményem. Trehányak, utálatosak, igénytelenek, kapzsik és még sok jelzõvel illethetném õket. Nagy részük utálja a magyarokat és ezt érezteti is. Semmirevaló lusta népségnek tartom õket. Spanyolországban Tossa de mar-ban voltunk 9 éve. Róluk más a véleményem. Nagyon kedvesek, barátságosak voltak. Tiszták, igényesek és nagyon családcentrikusak. Bárhová bementél ajándékbolt, élelmiszerbolt vagy étterem mindenütt kedvesen fogadtak. A sziesztát viszont nagyon betartották, délben bezárt minden és csak 3-4 után nyitottak ki. Addig egy teremtett lelket sem lehetett látni az utcákon. Eleinte furcsa volt de gyorsan hozzá szoktunk a két hét alatt.
Erdély tényleg csodálatos vidék.
Januárban kiderült, hogy a gyerekek(8-9 évesek) júniusban fellépnek az 1001 székely lány találkozón. A mi osztályunkból a szülõk fele azonnal elzárkózott a dologtól. Õk nem engedik a gyereket "egy ilyen országba".
A másik osztály teljes létszámban jelentkezett. Nem szaporítom a szót. 48 gyerekbõl 23-at engedtek el a szülõk, ebbõl 6 jár a mi osztályunkba.
A férjemmel úgy döntöttünk, hogy mi is megyünk utánuk autóval, külön utakon, titokban.
Szavakban nem tudom kifejezni a táj szépségét. Egyszerûen leírhatatlan.
Az emberek nagyon kedvesek. Zömében magyar szót hallani. Ha nem lei-ben kellene fizetni, azt hihetnénk, hogy otthon vagyunk. Jókat lehet kirándulni, finom ételeket kóstolgathatunk, na és az áfonya pálinka.
Az esõ elmosta a kicsik fellépését, este viszont megmutathatták, mit tudnak. Megkérték õket, hogy lépjenek fel egy esküvõn. Nagyon boldogan jöttek haza. Tele vannak élményekkel. Sok gyerek, szerintem, most látott hegyet elõször. Sóbányába sem minden nap juthatnak el.
Szomorú, hogy merõ önzésbõl, megfosztottak pár gyereket ettõl az élménytõl. Önzésnek tartom ha egy szülõ ilyen esetekben arra hivatkozik, hogy félti a gyermekét. Én is féltem, de meg kell tanulnom azt, hogy egyszer majd el kell engedjem a kezét. A fiam 20 éves. Természetesen Õt is ugyan úgy féltem, ha a barátaival nyaral, vagy bemennek Debrecenbe bulizni. A lényeg az, hogy nem felelõtlenség elengedi a gyermeket.
Abszolut semmi negatív nincs abban, amit írtál. Erdély varázslatosan szép lehet, ahogyan eddig képeken láttam. Én négy éves koromban jártam ott, de abból a málnaszedésen kívül másra nem emlékszem.
Igazából ez az egyik hátránya, hogy ilyen görög megszállottak vagyunk, hogy nem megyünk el másik helyekre, vagy legalábbis nem elég gyakran. Én szeretném az egész világot bejárni, de ez csak akkor lenne lehetséges, ha ölembe pottyanna a lotto fõnyeremény.
Így itt meg kell jegyeznem azt is, hogy az idei utazásunk nem csak "szerelembõl" lett Görögországba, hanem mert a másik két tervezett célunk, minimum 3x annyiba került volna, és ilyen szempontból is jó kompromisszum Görögország. Ha drágábbra nem telik, arra azért biztosan futja.
Én a hegyek szerelmese lettem, mióta 80 km-re az Alpoktól élek. Elõtte sosem másztam meg ekkora hegyeket, meg nem jártam sátrazni sem, most minden szabadidõmben ott vagyok az Alpokban. Így kezdett el érdekelni az, hogy vándorolhatnánk Görögországba is. De ha végiggondolja az ember, azzal az évi egy alkalommal nyaralni akarunk a tengernél és nem valószínû, hogy kiadom ugyanazt a pénzt pl. egy egy hetes tartózkodásra a Zagóriában, hogy túrázhassak, pedig ezek a szépségek is Görögországban rejlenek.
Ilyenkor nem tudom megérteni azookat az ismerõseimet, akik éveket éltek Görögben és szinte ki sem mozdultak a falujukból. Aki olvasta a Heltai Péter: Athéna könyvét, az abból megtudhatta, milyen jól elmagyarázta az író azt, hogy a görögöknek a falujuk az egész világ, nem vágynak annál messzebbre, sokszor még azt sem tudják, hogy hol fekszik egy 50 km-re lévõ nagy város.
Saját ismerettségi körömben van olyan görög, aki szentül állította, hogy a Duna Görögországban folyik a tengerbe és bár csak csekély távolságra élt a Meteóráktól, mégis egész életében egyszer sem ment el oda.
Ha nálunk lenne ez, akkor már gyerekként elvitték volna oda, minimum egy osztálykirándulás keretében.
Ez valahol elszomorít. Mi, külföldiek csak úgy szívjuk magunkba a tudást, mi hol van, mi volt a történelme és aztán egyszer csak szembe áll velem egy görög, aki megkérdezi tõlem, tudom-e hol van az a Korinthoszi-csatorna, és mikor azt merem mondani, hogy persze, hogy tudom, hiszen magyar ember is kivette jócskán a részét a tervezésében, akkor csak bámul rám és azt hiszi, hogy ugratom.
Megrökönyödök, hogy mekkora büszkeség van bennük, hiszen õ náluk ered a modern világ minden gyökere - mondják - mégis saját gyökereikrõl alig tudnak valamicskét. Heltai ezt is igen jól leírja.
Nos nekünk másik nagy szerelmünk Erdély. Igen, nem Románia, Erdély, ott is a sóvidék és annak környéke. Nincs tenger, a táj, a klíma is más, de az emberekbõl számomra ugyan az a sugárzás jön mint Görögországban. Tudom, másért örülnek ott nekem, de lassan oda is "haza" érkezem. Mint ahogy télen nem sûrün szeretnék Görögországba utazni, mégha kíváncsi is vagyok egyszer rá, Erdélybe ugyan úgy nem igazán rohanok nyáron. Nagyon sokan félnek oda menni még a mai napig is, pedig sokkal kevesebb kockázatot jelent, mint Szerbián átmenni. De ezt úgy sem hiszi el senki (én is így voltam ezzel) amíg meg nem tapasztalja. Én a kicsi lányomat is elengedtem oda úgy, hogy én nem mentem, és nem tartom ezt felelõtlenségnek. Nyílván az egy más világ, de nekem mégis valami hasonlót kezd adni mint Görögország. Félreértés ne legyen: nincs ebben semmi politika vagy félreértelmezett hazafiság, köze nincs semmi eféléhez. Egyszerûen jól érzem ott magam, feltöltekezem míg ott lehetek, hasonlóképpen mint Görögországban. És ez a lényeg szerintem.
Spanyolországot és Horvátországot én össze sem tudom hasonlítani Göröggel. Annyira más az egész mentalitás. Olaszország szerintem már közelít affelé a titokzatos valami felé, ugyanúgy nagyon karakteres jellegû ország, megvan benne a szépség és báj is...szeretem, többször is jártam ott, mégsem érzem azt a bizsergést.
A franciák megint egy más világ, de itt egy kis kitérõt tennék Korzikára.
Korzika azt hiszem a leggyönyörûbb sziget, ahol életemben jártam, és ha nem lennék Görögország szerelmese, biztosan sokszor vissza akarnék menni oda...akarnék? Nem akarok. Olyan barátságtalan embereket még az életben nem láttam sehol azóta. A korzikaiak egy külön nép, nem akarnak franciák lenni, büszkén és dacosan vallják magukat korzikainak. A mai napig sem tudták magukat túltenni azon, hogy elvesztették önállóságukat és ezt nem bocsájták meg semmilyen külföldinek, így kishíjján utálják a turistákat. Az egészen szélsõségesek puskával a vállukon járják a hegyeket és keresztbe lövöldözik a franciára kijavított helységnevek tábláit. A pékségben csak addig mosolyognak rád, amíg meg nem szólalsz, aztán már ki sem akarnak szolgálni. Az éttermekben sem vagy kívánatos.
A szigetet tavaly nagyon hasonlónak találtam a Peloponnészosszal - tájban.
Korzikán együtt vannak a magas hegyek, és a karibi, fehérhomokos strandok. De ezt leírni nem is lehet, hogy miket éltünk ott meg az emberek ellenszenveségét illetõleg. ...
Na nem is ragozom. Nekem most ennyi jutott eszembe.
Esetleg van valaki aki látott valahol már valami nagyon hasonlót ahhoz, amit Görögországban látott?
Ebbe a témába tartozik azt hiszem a balatonfüredi Santorini falu is. Járt már valaki ott? Vajon visszaad valamit a hangulatból?
Ez a topik nem azért nyílik, hogy elmeséljük spanyol-, horvát-, olasz- stb. országi élményeinket, de lehetõséget ad arra, hogy összehasonlítsuk azokat a görögországban tapasztaltakkal.
Mint ahogy a "miért éppen Görögország" topikban elkezdtünk Horvátországról beszélni...
E témában is elõkerülhetnek érdekes élmények, vélemények, így ne keverjük azokat Görögországgal, itt a lehetõség, írjatok.
Nincs beírva úticél.
Egyéb utazásaink
