Mondta anyukám, hogy őtözzünk fel én meg mondtam az uramnak...aztán annyira jóleső volt a tavaszi szellő, hogy a plexi fent maradt
Mi is most műszakiztattunk vagy 2 hete illetve nem mi, hanem a szerelő, mert átnézettük a nagy indulás előtt...(pánikoltam is a decibelek miatt)-de minden rendben...
tankolással nem tom , hogy állunk, mert az uram mindig tankol mielőtt felülök, mert úgy mozgok a téli cumómban, mint egy lajhár
Azt nem mondta senki Nektek, hogy fel kell kell öltözni rétegesen
Inkább ettől follyon mint valami vírustól
Nem tudom, hogy ismeritek-e a "bukózoknit" -aszem így hívják- a SHOX-ban (is) lehetett kapni, ez pont arra találták ki, hogy a bukó aláfúvást megakadályozza
Nem tom mondtam e hogy dec. 29-én kellemes meglepiben volt részem, mert első alkalommal vágtam neki a vizsgáztatás (műszaki) "rögös" útjának, és 1 óra alatt -időpont egyeztetéssel- kemény 4460Ft-ért sikerrel vettük az akadályt, igaz szerencsém is volt, mert nem 11-13 óra között, mert olyankór a PC ebédszünetet tart, mint az egyik alkalmazott elárulta, hogy olyankór nem ajánlatos menni, ja ez mind a "rettegett" Mozaik utcában. Meg is ünnepeltem pár km-rel, persze az idén már 3X tankoltam (1 tank kb 320-350 km).
Széles utat, tele tankot!
#1822772012-04-14 19:36:40 Válasz a #182248. hsz-ra
Ott a gond, hogy a Majesty-n volt szélvédelem. A GS500-on meg nincs. Alulról befújt a szél a sisakba. Nesze neked arcüreg. Amúgy is érzékeny ez a részem, meg a fülem a huzatra. Tehát marad a dupla maszk legalábbis, míg nem lesz 25-30 fok.
#1822462012-04-14 09:02:22 Válasz a #182234. hsz-ra
Hali! Iegeeeeen motoron vagyunk! A szép majdnem új motoromon. Amitől csupa nátha lettem. Bár, ha most kinézek, még a kocsit sem vinném ki a garázsból, nem hogy a Szuzit.
Jó reggelt már emberek?????????Merre vagytok? Mindenki motoron??
Mi már tettünk pár bemelegítő kört...Visegrád,Esztergom (másnapra folyt tak...unk nyálunk) kicsi még hüvi volt
Aztán Tiszta-tó (nem volt ott sem meleg)
Ki merre járt már? csak 2 hónap és indulunk Lefkadára (persze motorral)
Mindenki vigyázzon magára és jó utakat!!!!!
#1789902012-01-31 17:21:17 Válasz a #178987. hsz-ra
Kissas!
Előre is nagyon szépen köszönöm,köszönjük.
Hátöklözésről tudja párom gyorsítást nem jelenthet
Izgalomban vagyunk,már most!
Én az ez előtti Suzukinkat is megsirattam, a vevőcsóka csak nézett, hogy puszit nyomtam rá és pityeregtem ,simogattam és elláttam útravaló szép szavakkal
Szerintem lelkük és egyéniségük van!!!
#1789872012-01-31 12:52:45 Válasz a #178951. hsz-ra
suvimarta!
Látod ezért (is) nem szeretem szerelőhöz vinni, még akkor sem, ha az a barátom, mert nem "simogathatom" meg amikor csak akarom, és (N)neki is hiányzom tudom, (ezt csak motorosok, esetleg első autó tulajok tudják megérteni).
Az öklözést meg mellőzd, mert félre érthető; túl lassú a tempó, esetleg leszállni készülsz és a párod két kézzel kap utánad, nehogy valami bajod essen, szóval nem egészséges.
Nekem is majdnem Szuzim lett, mert Marudelen tanultam, de akkor már meg volt a Hyosungom.
Az utazással kapcsolatban pedig olyan szót, hogy "zaklatás" nem hiszem hogy van valaki aki ezt a kifejezést ismerné,(legalább is én biztos nem), kérdezz bár mit, bár mikor (bár minél többször kérdeznél, mert felelevenednének régi emlékek).
A ránctalanítást meg fel adtam, mert mostanság BKV ellenőrök nem kérik a jegyemet
Sír az Intruder nélkülünk, szívem szakad meg
Ráncgyilkos minek?A szél, a nap a hideg meleg(na meg a kor) úgyis belevési arcunkba ami odavaló
a téliesítés témakörben nem tudok nyilatkozni, mert a párom feladata, az enyém, hogy ücsörögjek szépen és néha "öklözzem" a vállát
p.s.június lefkada motorral, ha nem gond nyaggathatnám alkalomadtán kérdésekkel a szakavatott utazókat!?
#1789442012-01-29 21:20:19 Válasz a #178930. hsz-ra
Én pont azután szoktam átnézni minden fontos csavart és vezetéket, mert ugye csak az nem követ el hibát aki nem csinál semmit, de a barátom, ha nála van a vas akkor bizony átnézi és mindent megcsinál rajta és észre vesz olyasmit is amit én nem is sejtem, hogy lehetséges
A nyáriasítás ez meg nálam most úgy nyilvánult meg, hogy rendeltem szemüvegeket, mivel azok nálam fogyóeszközök, és agyalok egy újfajta láncolajozó rendszeren
Ha türelmes vagy akkor hamarabb itt lesz a nyár, mint gondolnánk és lehet hogy addig beszerzek egy ránc gyilkost amit itt fennen hirdetnek, de nem tudom, hogy egy ilyen vén fószeron lehet e valami haszna
#1789302012-01-29 17:05:37 Válasz a #178901. hsz-ra
Nyáriasítás? Akksit feltöltöm teljesen, guminyomás ellenőrzés, folyadékszint ellenőrzések. (Mivel most jött haza a szerelőtől, más gond nem hiszem hogy lenne vele.